Kivárnak a befektetők

2003. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkedéssel indult a tegnapi budapesti tőzsdei kereskedés, de a növekedés nem tartott sokáig, a BUX délelőtt 11 óráig 129 pontot gyengült, majd erőtlenül próbált korrigálni. A nap végén az index 88,64 ponttal előző értéke alatt fejezte be a napot. A forgalom meghaladta a 9 milliárd forintot, a brókerek erről azt nyilatkozták, hogy a forintspekulációk után a piac kezd magához térni, a vezető részvényeket ugyan nem kedvelték a befektetők, de a kisforgalmú papírok esetében igen élénk kereslet volt. A befektetők közül többen a Richter közelgő harmadik negyedéves eredményére voltak kíváncsiak, de többen hozzátették, hogy a gyorsjelentési szezon előtt más papírok is kiemelt figyelmet kaptak.
Elképzelhető, hogy Magyarország és Lengyelország még e hónapban előzetes megállapodást köt a PKN Orlen és a Mol kapcsolatának szorosabbra fűzéséről – értesült a Reuters a tárgyalásokhoz közeli forrásoktól. Az egyik variáció szerint a megállapodást Medgyessy Péter írná alá, lengyelországi látogatásakor. A két olajcég jövőjével kapcsolatban szóba kerülhet a kereszttulajdonlás is, amely 2006-ra teljes összeolvadássá terebélyesedne ki. A terv része, hogy a PKN vásárolna a Mol által kibocsátandó új részvényekből, s a Mol az ebből származó készpénzért venne PKN-papírokat.
A Mol Rt. a sikeresen működő szibériai vegyesvállalata segítségével 2005 végére megduplázza kőolajtermelését, ami jelenleg évi 1,5 milliárd tonna – közölte a társaság vezérigazgatója egy szegedi sajtótájékoztatón. Mosonyi György vezérigazgató kitért a gázüzletágra, amelyet a Mol szempontjából az utóbbi évek gyenge pontjának nevezett. Kiemelte, hogy az új gáztörvény áttörést jelent a magyarországi gázpiacon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.