Röviden

2003. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank az első kilenc hónapban 12,1 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a nem auditált, konszolidált nemzetközi számviteli szabványok (IAS) szerint, ami közel 30 százalékos növekedés. A CIB vezérigazgatója, Farkas Ádám az eredmény ismertetésekor közölte, hogy vizsgálják az FHB Rt. részvényjegyzésén történő részvételt. A CIB mellett a Raiffeisen Bank is kedvező eredményekkel szolgált. A Raiffeisen adózás utáni eredménye 9,99 milliárd forint volt, 33 százalékkal több, mint tavaly az első kilenc hónapban. (P. B.)

Az OPEC főtitkára tegnap elvetette azt az orosz javaslatot, hogy a kartell növelje termelését. Alvaro Silva szerint ugyanis ma inkább az alacsony, mintsem a magas ár miatt aggódik az OPEC. Líbia olajminisztere is a szervezet jelenlegi kitermelési kvótájának fenntartása mellett érvelt, közölve, hogy azt december elején nem kell majd megváltoztatni. (MTI–Eco)

A második legnagyobb svájci kereskedelmi bank, a Credit Suisse harmadik negyedéves nettó nyeresége 2,045 milliárd svájci frank (1,53 milliárd dollár) lett, szemben a piac 1,999 milliárd frankos várakozásával és az előző év azonos periódusában elszenvedett 2,148 milliárd frankos veszteséggel. A harmadik negyedéves egy részvényre eső nettó nyereség 1,64 frank lett. (MTI–Eco)

Jövőre elhagyja a Gucci luxuscikkeket gyártó csoportot jelenlegi vezérigazgatója, Domenico De Sole és kreatív igazgatója, Tom Ford, miután nem sikerült megállapodásra jutniuk szerződéseikről a tulajdonos Pinault Printemps Redoute-tal De Sole és Ford, akik a Guccit visszahozták a csőd széléről, és a világ harmadik legnagyobb luxuscikk-gyártójává tették, korábban úgy nyilatkoztak, hogy csak akkor maradnak 2004 után is, ha a PPR-től teljes autonómiát kapnak. (MTI–Eco)

Az olasz Enel jelezte részvételi szándékát a hét állami tulajdonban lévő bolgár áramszolgáltató vállalatra kiírt privatizációs tenderen. Bulgária az elmúlt hónapban három külön tendert írt ki összesen hét energiaszolgáltató vállalat 67 százalékos részvénycsomagjára. (MTI–Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.