Lakáshitel: alma

2003. 12. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hadd kezdjem rögtön azt, ami nekem tetszett az elmúlt négy évben. Nos, az egyik a fiataloknak a lakáshitel. Ez egy jó dolog. Mi tovább fogjuk csinálni. És amit még szeretnék, az az, hogy egy szélesebb kör számára tudjuk biztosítani azt, hogy hozzá tudjanak jutni, mert ez egy viszonylag szűk kör – mondta Medgyessy Péter még miniszterelnök-jelöltként az Orbán Viktorral folytatott vitában. Majd azt is állította, hogy „az MSZP semmit sem akar megszüntetni, semmit sem akar elvenni az emberektől, hanem tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshitel-támogatásokat”. Burány Sándor is ráhangolódott a kampány idején Medgyessy nyilatkozatára. Eszerint: „Az eddigi kedvezményeket meg kívánjuk tartani, de kiegészítenénk azokat 2002 után.” Sőt, Szili Katalin is rátett egy lapáttal: „Nem szüntetjük meg a kedvezményes lakáshitelt, sőt kiterjesztjük a bérlakásokra is.”

És amikor a kétes tisztaságú választások után valamelyest enyhült a közhangulat, és már túl voltunk azon is, hogy a szocialisták a D–209 kódszámon nyilvántartott volt állampárti titkosszolgálati tisztet emelték kormányfővé, a Medgyessy-kabinet duplájára emelte a kormánytagok fizetését. Amikor a szociálliberális országvezetők előre gondoskodtak arról, hogy tervezett népnyúzó intézkedéseik saját családjuk életszínvonalát ne sújtsák, már akkor sejthettük volna, miként gondolják ők a szociális fordulatot.

A minisztereket, államtitkárokat megillető bérduplázás azt jelezte: körülbelül mindenkinek kétszeresére kellett volna növelni a bérét ahhoz, hogy senki ne érezze meg az országot a nyolcvanas évek végére a csőd szélére kormányzó szocialista pénzügyi zsenik újabb gazdaságpolitikai kísérletezgetésének terhét. És miután országunk vezetői megérezték, milyen jó érzés a dupla gázsi a borítékban, példát mutattak nekünk abban, hogy miként lehet a kies budai hegyoldalon harmincmillió forintos állami támogatású hitelből panorámás luxusvillát vásárolni.

A nép egyszerű fia is felbuzdult hát a jó szocialista Juhász miniszter és a jó szabad demokrata Magyar miniszter példáján, és rájött: ő is a hegyekbe kívánkozik budakeszi Demszky Gábor elbüdösített, lepusztított világvárosából. De mire hitelképességéről meggyőzte a bankot, és megadta a császárnak is, ami a császáré, vagyis kényszervállalkozását fedező bétéjének is beszerezte a nullás igazolást meg a dossziényi okiratot, ami azt hivatott bizonyítani, hogy nem is szorul rá a hitelre, kiderült: az ország már megint a szakadék szélén áll. És már megint nem Juhász és Magyar miniszterekre, hanem kizárólag az átlagos jövedelműek és a még szegényebbek vállára akarják helyezni az előre megfontolt szándékkal kibillentett gazdasági egyensúly visszaállításának terhét. Magyarán: ha a kormány nem képes visszafogni magát a költekezésben és rulírozó hitelfelvételre szorul, akkor a külső gazdasági egyensúlyt a forint árfolyamának gyengítésével, a belsőt pedig a háztartásokra kényszerített megtakarítással éri el.
Emlékezzünk csak rá: kik is voltak azok az Országgyűlésben, akik egy követ fújtak a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével, és azért bírálták hangos szóval az Orbán-kormányt, mert az ötvenezer forintra merészelte felemelni a minimálbért. A szocialisták voltak, Kovács Lászlóval az élen, akik ettől féltették a kényes gazdasági egyensúlyt – vagy sokkal inkább a tőkés cimboráik hasznát.

Medgyessy, mint a régi szép időkben, most is az adófizető polgárok zsebében matat. Most éppen arra kényszeríti az ő népét, hogy váljon ismét nettó megtakarítóvá, a pénzét lehetőleg ne költse el, tartsa inkább a külföldi tulajdonba átjátszott bankokban, és főleg ne ácsingózzon állami támogatású hitelre. Mert most megint nem neki, hanem a szocialista klientúrának osztottak lapot. És főleg akkor felejtse el a komoly állami támogatású hitelt, ha olyan igénytelen, hogy beérné egy lepattant, használt lakással is. A lecsökkentett mértékben támogatott állami hitelek plafonját használt lakás esetében ugyanis a jelenlegi 15 millió helyett 5 millió forintban határozza meg a kormány. Ebből is látszik, hogy a kabinet tagjai már korábban kiköltöztek valódi állami támogatással a zöldbe. Ha nem így lenne, biztosan nem csökkentették volna ötmillió forintra használt lakásoknál a hitel maximumát. Hiszen tudván-tudnák: ennyiért szinte lehetetlen használt lakást vásárolni Budapesten. Vagyis, aki szegény, költözzön vidékre vagy az aluljárókba.
Egyébként a lakáshitelek állami kamattámogatásának csökkentésére nem is a költségvetési kiadások visszafogása miatt kerül sor. Ezt a pénzügyi tárca is elismeri. A jövő évi költségvetésben a megszorítás csupán 7–10 milliárd forintos megtakarítást eredményez. A beismert cél az, hogy a lakosság váljék ismét nettó megtakarítóvá, sőt ennek a megtakarításnak az értékállóságát is elintézte már a kormány, amit a jegybank kamatpolitikája sem képes kiegyenlíteni. Amikor Medgyessyék az exportra szállító kliensvállalatok nyomására a forint árfolyamát babrálták, megingott a pénzpiac bizalma a magyar forintban. A forint elleni támadás, ami felér egy hazaárulással, azóta valutaválsággá mélyült.

Vagyis előbb jócskán meggyengítették a magyar fizetőeszközt, ezáltal az inflációt kihasználva visszavettek az ész nélküli béremeléseik értékéből, ezzel csökkentették a bérkiáramlás büdzsére vonatkozó negatív hatását. Most pedig azt akarják megakadályozni, hogy a megemelt bérek államilag támogatott hitel törlesztőrészletévé szelídüljenek. Mert ez a zseni pénzügyi kormányzat azt a tízmilliárd forintos terhet sem képes szakmailag kezelni, amit a kis magyar háztartások okoznak a büdzsének azzal, hogy a forint olcsításával rárakott inflációs terhek alól állami támogatású hitellel akarnak kimenekülni.

Pedig országlásuk terhét mindig ezek a nettó megtakarításra ítélt háztartások viselik el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.