Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke rendőri védelmet kért a bíróságokhoz Salgó László országos rendőrfőkapitánytól. A bíróságokkal és a bírákkal összefüggésben a közelmúltban két hét alatt annyi rendkívüli esemény történt, mint máskor egy év alatt. A főbíró, aki egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is, azt kérte a rendőrség vezetőjétől, hogy a kiemelt vagy nagy érdeklődésre számot tartó bűnügyeket tárgyaló 23 bíróságon munkanapokon és munkaidőben legyen intézkedésre jogosult, egyenruhás rendőr. Lomnici Zoltán az általa kezdeményezett találkozó után arról tájékoztatott: az említett ítélőszékek anyagilag is részt vállalnának a megvalósításban, melynek időpontjaként 2005. január 1-jét jelölte meg. Salgó László egyetértett a javaslattal, és a jogszabályi, valamint anyagi feltételek megvalósításáig átmeneti megoldást ajánlott: szabadidős rendőrök már a jövő év elejétől jelen lehetnek a bíróságokon. A találkozón Salgó László hangsúlyozta: a rendőrség a jövőben sem kommentálja a bíróság ítéleteit, amennyiben pedig ez a rendőrségnél mégis előfordulna, attól elhatárolódik.

Brutális karambol, lezárták a főutat