Arra kért kedves szerkesztőm, ma ne gorombáskodjak, úgyis annyi agresszió, mocskolódás van ebben a világban, húzzam be a kéziféket, valami szépet regéljek a mátyásföldi régióról (itt lakom).
Ez sem könnyű (főleg negyed hatkor, lapzárta után másfél órával), de a dolog ott tornyosul az orrod előtt, innét kell kimászni a körmondatokból. Megpróbálom.
Van itt egy végtelenül jó barátom (hál’ istennek, több is), véletlenül találkozott velem minap. Más rasszistának mondaná, (ilyeneket szoktak tűzön tartani Pető Ivánék, ez kell a terepen maradásukhoz). Janinak hívják – több adatot nem adhatok ki róla, per lenne belőle, plusz az ombudsmant is rám küldenék csőstül. Kedélyesen beszélgettünk nevezett Janival, hogy lesz itt még rigófütty, lágy kenyér, búrkifli. Nem is lett volna baj, ha be nem lép az ivóba egy ismeretlen úr, aki mindjárt belekapaszkodott a mondatvégembe (holott nem kértem erre), ezt követően pedig a háromhatvanas kenyeret kezdte éltetni meg a már korábban ledöntött Sztálin-szobrot. Itt kicsit meg kellett kapaszkodnom az ott lévő abroszba, oda hullattam könnyeimet.
A traumát követően visszahívtam kedves szerkesztőmet, használhatok-e csúnya kifejezést ebben a rovatban (de nemet mondott). (Ő persze használt velem szemben csúnya kifejezést.) Ellenben fölkért, adjam le végre ezt a nyomorult írást, ellenkező esetben ez lesz meg az lesz. Vívódtam kicsit, majd leírtam mindezt. (Talán nem kellett volna.)
A lényeg az egészből a szerkesztői jó szándék: ne gorombáskodjunk itt állandóan, hagyjuk Kulcsár Attilát, a Gál J.-villát (perrel fenyegetőzött a Zoli, juj!). Visszatérve az elejére, ment a beszélgetés rigófüttyről, lágy kenyérről. De most be kell fejeznem, nincs több sorom.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
