Jutalom és adósság

Jól ismerjük őket, így tudjuk, kicsit sem érezték kényelmetlenül magukat a magyar kormányzat képviselői a révkomáromi egyetemavatón. Pedig az ünnepi rendezvény első soraiban feszítő budapesti „illetékesek” érdemei pontosan a nullával egyenlőek a Selye Jánosról elnevezett felsőoktatási intézmény létrehozásában. Szóra sem érdemes, apró szépséghibája ez a szombati egyetemavatónak. Örülnünk kell minden olyan eseménynek, ami megkönnyíti a határon túl élő magyarok életét, erősíti a megmaradásuk esélyét. Ez a közös öröm adja ugyanis meg a jövőbe vetett bizalmat, amely nélkül nincs erő a harc folytatásához. Örülni kell, de a tisztánlátás megőrzése végett minden a maga helyi értékén kezelendő.
Szombattól önálló egyeteme van a felvidéki magyarságnak. Hosszú évtizedeket kellett várni arra, hogy a pozsonyi vezetés egy nagyvonalú, kegyesnek szánt fejbillentéssel zöld jelzést adjon az intézmény megnyitására. Ezúttal sem egy kisebbségben élő közösség jogait elismerő lépés történt a szlovák hatalom részéről, sokkal inkább a nehéz helyzetekben is kitartó politikai partner megjutalmazásának jött el az ideje. Mikulás Dzurinda kormánya nemcsak a Meciar feletti győzelmet, de a zökkenőmentes európai integrációt is a Magyar Koalíció Pártjának köszönheti. Most ezért jutalmazott. Persze csak mértékkel, óvatosan. Hiszen továbbra sem kártalanítják a kollektív bűnösség elve alapján meghurcoltakat, s a magyarság érdekérvényesítésének ellehetetlenítésére kitalált közigazgatási felosztás rendezése sincs napirenden.
Önálló egyeteme van a felvidéki magyarságnak. Annak a közösségnek, amely a népszámlálási adatok szerint drámai mértékben fogyatkozik. Az utóbbi tíz esztendőben majdnem ötvenezerrel csökkent a szlovákiai magyarok létszáma. Egy, a Szlovákiában élő magyar közösség helyzetével foglalkozó átfogó jelentés szerint a fogyást nem a természetes népszaporulat csökkenése okozta. Azok a felvidéki magyar fiatalok, akik a hetvenes-nyolcvanas években szlovák tannyelvű iskolákba jártak, s ennélfogva elveszítették kulturális kötődésüket – majd a magas fokú urbanizáció miatt szülőfalujukból elköltözve gyökereiket is –, az új közegben szlováknak vallották magukat és gyermekeiket, azaz: asszimilálódtak. A magyar gyerekek húsz százaléka ma is szlovák iskolában kezdi tanulmányait. Egyetemi vagy főiskolai oklevele a magyarság alig öt százalékának van, holott a szlovákiai országos átlag már meghaladja a tíz százalékot. A helyzet folyamatosan romlik, hiszen jelenleg már a szlovák fiatalok tizenkét százaléka jár egyetemre, míg a hasonló magyar korosztályokból mindössze 4,8 százalék folytat felsőoktatási tanulmányokat. Képes-e változtatni ezeken a mellbevágó adatokon a Selye János Egyetem?
A második világháború utáni években a magyar iskolák bezárása, a kitelepítések, a deportálások és a lakosságcsere következtében a felvidéki magyarság gyakorlatilag értelmiség nélkül maradt. A jelenlegi iskolázottsági mutatók egy újabb drámai helyzet kialakulását jelzik. Jó esetben ezen az állapoton változtat a révkomáromi egyetem, hiszen megfelelő motivációt adhat az anyanyelven történő tanulásra. Rossz esetben megkésettnek bizonyul az intézmény létrehozása, nem lesz megfelelő méretű igény az egyetem iránt. Ez pedig a magyar nyelvű oktatás végzetes sorvadásának kezdetét jelentheti a Felvidéken.