Perképesek a zöldszervezetek

Gidró Kriszta
2004. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden olyan államigazgatási eljárásban született döntést megtámadhatnak a bíróságon környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, amelynek környezetvédelmi vonatkozása van – áll a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi döntésében, amelyet tegnap hirdettek ki. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek minden olyan beruházás esetében felléphetnek, ahol a környezetvédelmi szakhatósági engedély alapfeltétele az építkezés megkezdésének.
Lomniczi Zoltán, az LB elnöke elmondta: a jogegységi döntést a bíróság közigazgatási kollégiumának vezetője kérte. A tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen típusú ügyekben eddig különbözőképpen döntöttek a bíróságok. Előfordult már, hogy a bíró úgy ítélte meg: a környezetvédő szervezet az adott beruházás esetében nem számít ügyfélnek, így nincs is joga keresetet benyújtani a bíróságon. A most meghozott jogegységi döntés értelmében azonban minden ilyen esetben bírósághoz fordulhat a környezetvédő szervezet, a bíró pedig felülbírálhatja a kiadott hatósági engedélyt.
Lomniczi Zoltán tudatta: a határozat megfelel a magyar környezetvédelmi törvénynek, de tekintettel van az európai uniós elvekre is. Ez utóbbiak a környezetvédelmi ügyekben ugyanis a lehető legszélesebb civil kontrollt szorgalmazzák.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.