Sínen a főpíármester

Már csak 1810-et kell aludnunk, és felülhetünk Demszky metrójára. Tegnap, csakúgy, mint 1998-ban, megint leszerződtek a metróra. A felek sem változtak: egyik oldalon Demszky örökös (demokratikusellenzéki) főpolgármester, a másikon Medgyessy örökös(helyettes)pénzügyminiszter(helyettes)miniszterelnök – magyar hangja László Csaba.

A hat évvel ezelőtti kontraktus elvérzett a bíróságon, hiszen törvénysértő volt. A szerződést pénzügyminiszterként jegyző Medgyessy Péter és az ugyancsak a nómenklatúra akoljából szalasztott Horn Gyula vezette MSZP–SZDSZ-kormányzat elmulasztotta a parlament felhatalmazását kérni a több tíz milliárd forintra rúgó kötelezettségvállalásra. Sőt a főváros, szemben más önkormányzatokkal, „különmegállapodásban” szerezhette meg az ÁPV Rt.-től a belterületi földjei ellenértékeként járó jusst. Járandóságát tehát csaknem megduplázta a nagyvonalú bankár-pénzügyminiszter, igaz, kikötötte: a pénzt csak metróépítésre költheti a főváros.

A metróberuházásért tehát hazug (ám sikeres) kommunikációs stratégia volt az Orbán-kormányra hárítani a felelősséget. Inkább törvényes keretek között kellett volna megállapodást kötnie Demszkynek a Horn-kormánnyal. Az SZDSZ főpíármestere gondos számítgatások után hatvanmilliárd forintra becsüli a kárt, amelyet a polgári kormány késlekedése – szerintünk a bíróságok által is kimondott jogtipró szerződéskötés – okozott. Nem becsülte meg ugyanakkor azt a kárt, amelyet azzal okozott, hogy annak idején nem vette komolyan, sőt elsüllyesztette a Fővárosi Közgyűlés elől azt az orosz ajánlatot, amely szerint az orosz államadósság törlesztéseként oroszországi vállalatok megépítették és elektromos berendezésekkel felszerelték volna a metróalagutakat. A főpolgármester kínos magyarázkodásra is kényszerült, amikor az orosz nagykövetség megerősítette a beruházási szándék komolyságát. A hat-hét évvel ezelőtti ajánlat megfontolása lényegesen csökkenthette volna az építés költségeit, ez azonban nem állt érdekében sem a főpolgármesternek, sem annak a szocialista holdudvari vállalkozói körnek, amely már akkor kivetette hálóját az orosz adósságdollárokra. Szakértők szerint több mint százmilliárd forintra tehető a költségvetést érintő kár, és több mint tízmilliárd forint az a szocialista nómenklatúra lovagjai zsebébe juttatott haszon, amelyet a szociálliberális kormány okozott a büdzsének az orosz ajánlat negligálásával.

Egyébként is: ha már sikerült lejtőre navigálniuk a szociálliberálisoknak a gazdaságot, akkor nemcsak a szocialista vezetésű tárcáknál illene drasztikusan meghúzni a nadrágszíjat, hanem felül kellene vizsgálni a Csillag István vezette „útépítő” minisztérium és a Budapestet még inkább eladósító metróépítés fontosságát sulykoló Főpolgármesteri Hivatal gazdálkodását, nem beszélve a Sulinet-programban a digitális fényképezőgép vásárlását darabonként hatvanezer forinttal támogató Magyar Bálint vezette „szellemi leépülést előkészítő” tárca működéséről.
Demszky szeretné, ha József Attila szavai, a fecseg a felszín, hallgat a mély fordítva érvényesülnének a metróépítés kapcsán. (Nem így lesz.) Azt is szeretné, ha elhárulna a bürokratikus akadály, vagyis gördülékenyen születnének meg a szükséges hatósági engedélyek. (Valószínűleg így lesz.) Megértjük a vigyázó tekintetét immár Brüsszelre vető főpolgármestert, hogy a lovak közé csapva szeretné elintézni most már a kétszázmilliárdos presztízsberuházást, és ollóval a kezében már az állomások felavatásáról álmodozik.

Jó, hogy épül végre metró. Még jobb lett volna, ha a finanszírozás a kézenfekvő orosz megoldással történik. A több mint 150 milliárd külföldi hitelt pedig a főváros tűzoltó megoldásért kiáltó, már-már működésképtelen felszíni közlekedésének javítására, az útburkolatok életveszélyes kátyúinak eltüntetésére, netán az aluljárókból a fedél nélküliek emberi hajlékhoz juttatására, a lepusztult fővárosi kórházak felújítására is lehetett volna fordítani.
Ugyanis mi „mind itt vagyunk a síneken”.