Végzetesen inog a svéd jóléti állam

A svéd állami közgazdasági kutatóintézet a napokban tette közzé prognózisát, miszerint ha az ország vezetői azonnal nem keresnek kiutat a jelenlegi csődhelyzetből, akkor a választások 2010-ben várhatóan már arról fognak szólni, hogy ki milyen közgazdasági bűvészmutatványt képes felmutatni. Ha ugyanis minden marad a régiben, akkor 2015-től 30-40 százalékkal kell csökkenteni az állampolgári alapon járó nyugdíjat.

Mindez viccnek is rossz, csak az a baj, hogy egyáltalán nem az! Az intézet kezdetnek azt javasolja, hogy a gyermekszülés után járó adójóváírás összegét az állam emelje fel 100 ezer koronára, azonnal érvényesítse azt az elvet, hogy szociális segélyek kifizetését aktív munkakereséshez köti, tegye kötelezővé minden 40 évnél fiatalabb dolgozónak a magánnyugdíjpénztárakba való belépést, a táppénzek összegének 30-40 százalékát pedig a betegállomány ideje alatt a munkahelyek fizessék. Ezenkívül az ajánlás szerint tovább kellene csökkenteni a táppénz összegét, a kórházi ellátás idejére pedig jelentősen kevesebb járna. A szakértők úgy vélik, át kellene strukturálni a támogatott gyógyszerek körét, s megszüntetni a megyéken kívüli rehabilitációs tevékenységek támogatását. Drasztikus létszámleépítéseket tartanak szükségesnek az állami és az önkormányzati bürokráciában.
De miként jutott Svédország ilyen helyzetbe? Az első ok a demográfiai változás. Mivel az átlagéletkor ebben az országban jóval magasabb, mint a többi európai országban, 2015-ig az ország lakosságának jóval több, mint a fele nyugdíjas lesz. A másik ok, hogy a második világháború után az ország által megkeresett irgalmatlan mennyiségű pénz és annak hozadékai mára már végleg elfogytak. (Svédország hatalmas acélipara érintetlen maradt a háború során, így a Marschall-segély jelentős hányada itt „landolt” Európa újjáépítésekor.)
Az Erlander, majd a Palme által vezetett ország könnyen osztogathatott, állítják a szakértők, hozzátéve, hogy ezeknek az időknek mára már vége. Igaz, az állam már régen sok mindent megtett a lyukak betömésére, ezek a módszerek azonban immár nem elegendők. Kezdetben a „sajtvágó” elve érvényesült (mindenből elveszünk egy kicsit), aztán jött a „tortalapáté” ( egy-egy szeletet veszünk ki az állam által finanszírozott tevékenységek köréből), csakhogy ma már nincs miből elvenni.
Felelős a kialakult helyzetért az is, hogy az állami cégek és az önkormányzati bürokrácia görcsösen ragaszkodik a „szociális állam” eszményéhez, ami nem jelent mást, mint irtózatosan túldagasztott adminisztratív létszámot és bonyolultan leosztott struktúrát. Ezenkívül van egy mélyen elhallgatott ok is. Ez az ország, melynek a világon az egyik legfejlettebb hadiipara van, nem engedheti meg magának továbbra is azt a luxust, hogy elvi alapokra helyezze a fegyverek eladását.