Bár a baloldal egyeztetés nélkül felrúgta a tavaly ősszel született konszenzust Zuglóban, a Fidesz tárgyalásokat kezdeményez az MSZP-vel – jelentette be tegnap a városrész fideszes alpolgármestere és a Fidesz frakcióvezetője. Rozgonyi Zoltán és Kollarik Tamás elmondták: a konkrét ügyek mentén kívánnak együttműködni a szocialistákkal és a szabad demokratákkal. Az ügyek közül a politikusok kiemelték a Bosnyák téri városközpont kialakítását, a Thököly út felújítását, az M3-as autópálya mentén megépítendő zajvédő falakat, illetve az Örs vezér tér rendezését.
Mint ismert, Zuglóban 2002-ben a fideszes Rátonyi Gábort választották polgármesterré, a képviselő-testület kétharmadát azonban az MSZP és az SZDSZ adja. A választások után a Fidesz az MSZP-vel kötött megállapodást. Ennek értelmében két szocialista és egy fideszes alpolgármestert választottak meg. Rátonyi Gábor kérésére a testület jóváhagyta hat önkormányzati tanácsadói poszt, azaz a polgármesteri kabinet létrehozását is. Az MSZP és az SZDSZ akkor azt kérte, hogy a korábbi polgármester kabinetjének tagjait ne távolítsák el a hivatalból.
Rozgonyi Zoltán alpolgármester tegnap elmondta: a Fidesz és a polgármester a megállapodás minden pontját maradéktalanul teljesítette, ezért érthetetlen a baloldal lépése. A decemberi testületi ülésen ugyanis az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatára a baloldal megszavazta a tanácsadók posztjának megszüntetését.
Rozgonyi Zoltán tegnap bejelentette azt is: a polgármester és a jegyző visszavonták a kerület főépítészének vezetői megbízatását. Miasnikov Péterre ugyanis egyre többet panaszkodtak a polgárok, szerintük nem végezte megfelelően a munkáját.
Viszály Zuglóban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!