Már áprilistól megkezdődhetnek az elbocsátások, ezért példátlan demonstrációk várhatók. A dolgozók érdekét felvállaló Háziipari és Vendéglátó-ipari Dolgozók Szakszervezete – mint ahogy Pék Zsolt elnök lapunknak elmondta – kilátásba helyezte az országos sztrájkbizottság összehívását. Ma az országban száz cég foglalkoztat fogyatékkal élő embereket, elsősorban a könnyűiparban. A rendszer mostanra az összeomlás szélére került az idén bevezetett kormányzati megszorítások miatt. Az érintetteket képviselő érdekvédelmi szervezetek több minisztériumot is megkerestek, számtalan tárgyaláson jelezték problémájukat. A kezdeményezés azonban a Pénzügyminisztérium ellenállása miatt elakadt. A megszorítás ugyanis a Draskovics-csomaghoz kapcsolódik, eltörlése közel tízmilliárd forint többletkiadást jelentene az államkasszának.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről