(…) Így állított be a tarcali református paphoz 1861 késő őszén egy jól öltözött egyén, „ki Petőfihez annyira hasonlított, hogy az ember első látásra azt hiheté, miszerint ez csakugyan Petőfi volna”. Szállást kért és kapott, s midőn este több vendég is jött, bor mellett elszavalta a költő több költeményét, s merészen a költőnek adta ki magát. A derék pap tudta ugyan, hogy nem Petőfi, akit jól ismert volt, s barátságban is állt vele; de másokat, mint a bodrogkeresztúri, pthrügyi református papot csakugyan rászedte. Amaz három, emez hét napig tartotta vendégül, míg megtudták, hogy egy miskolci patikáriussegéd volt, ki a költőhöz hasonló alakját csalásra használta. Az ily csalások általában gyakoriak voltak az 50–60-as években.
Ez esetek közül igen jellemző, hogy az említett Sarlay még soká szerepelt Petőfi gyanánt, s talán legtöbb esetben ő volt az, aki az 50-es években mindegyre szóbeszéd tárgyává tette, hogy Petőfi él s a hazában bujdokol. Láttuk már, hogy 1851. július közepén volt Káplinál. (…) Innen Győrbe, onnan Szemerére (Győr m.), gr. Zsigray Lázárnéhoz ment. Innen Kajáron át Súr felé vitette magát a grófné kocsiján, melyről megszökött, s aztán a Bakony mentén szerepelt, míg Téten, születése helyén egyelőre megállapodott. Itt előbbi jótevői felismerték. Mit tett 1857-ig a szélhámos ifjú, nem tudjuk, de mint Rónay Jácint írja, 1857-ben Londonban, a bujdosók között tűnt fel özv. Benkőnénél és leányánál, Gál Sándornénál, kik London külvárosában, lady Langdal csinos mezei lakában laktak. A jószívű nők azt hívén, hogy valóban Petőfi, Rónayt is meghívták május 1-jén magokhoz, mint aki személyesen ismerte a költőt. „Rövid vártatva megjelent a nevezetes férfiú – írja Rónay –, zömök, pirospozsgás, hirtelenszőke, alig 25 éves fiatalember; minden inkább, csak nem költő, s legkevésbé Petőfy (!).” Csak az a különös, hogy miként bírt annyi embert felültetni! Míveletlen, pórias beszédű volt, tele hazug dicsekvéssel. Rónay azt mondja róla, mikor elment: „Én azt hiszem, hogy megszökött kocsis vagy bojtár, ki urát meglopta, vagy tán nehéz vasból szabadult lőkötő.”
Csakugyan vagy három hétre rá egy jó birtokú, szerencsétlen apától kapott levelet, aki elmondta, hogy ez az egyén lerongyolódva ment hozzá 1856-ban mint osztrák börtönből szabadult bujdosó, ki különben született Esterházy. Ott rejtegették, ápolták hónapokon át, midőn azzal állt elé, hogy nőül veszi házigazdája leányát, de előbb Angliába kell utaznia, hol anyai részről nagy örökség vár rá, s ennek felvételére 10 000 forintra van szüksége. A magát rászedetni engedett birtokos összegyűjtötte ezt a pénzt, s átadta az esküdöző Sarlaynak, ki csakugyan Londonba ment. Ott egy darabig vígan élt a menekültek közt, de egy idő múlva megint eltűnt.
Utóbb augusztus havában Rónay Jersey szigetén látta St. Helierben. Majd Perczel Mór írta neki, hogy Sarlay nála is bemutatta magát, mint aki egykor az ő seregében volt köztüzér. Perczel hitt neki, s mint száműzöttet, elfogadta, társaival együtt segített rajta, úgy, hogy házat, kevés földet vehetett magának. Azonban ivásnak adva magát, Perczel kértére Rónay leleplezte. Ekkor Perczelék kivallatták s eltiltották magoktól.
Mivel a magyarországi rászedettek röstelkedve hallgattak, 1860-ban hazajött. Itt pénzhamisításba elegyedvén, Bécsben fogságba került, de 1861-ben kiszabadulván, a kényelmesebb ál-Petőfi szerepét folytatta. (…)
Mily könnyű volt a csalás a hazai bánat és áldozatkészség éveiben, midőn mindenki inkább akart megcsalatott, mint szívtelen lenni; midőn még olyan is, mint Sarlay, ki alig hasonlított a költőhöz, el bírta hitetni magáról, hogy ő az.
Ferenczi Zoltán: Petőfi eltűnésének irodalma (1910)
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
