Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hillában megint robbantottak Hét ember megsebesült az iraki Hillában kedden abban a robbantásban, amelyet egy öngyilkos merénylő követett el az autójába rejtett pokolgéppel. A terrorcselekmény egy rendőrparancsnok háza ellen irányult Hillában, ahol a magyar katonák is szolgálatot teljesítenek. A támadásban az őrt álló négy iraki fegyveres és a szomszédos házak három lakója sebesült meg. (MTI) Engedett a Fehér Ház Mégis engedélyezte George Bush elnök, hogy nemzetbiztonsági főtanácsadója, Condoleezza Rice megjelenjen a 2001. szeptember 11-i terrortámadások körülményeit vizsgáló független bizottság nyilvános meghallgatásán, ahol eskü alatt fog beszámolót tartani. (MN) Ősszel tisztújító MSZP-kongresszus A legmagasabb szinten is eldőlt, hogy az MSZP az európai parlamenti választások után azonnal megkezdi a következő tisztújító kongresszus előkészítését – értesült lapunk. A tisztújításra akkor kerül sor ősszel, ha az MSZP és az SZDSZ elveszíti az uniós választásokat, tehát a két párt együtt 12 mandátumnál kevesebbet szerez. Úgy tudjuk: a kongresszusi felkészülést a miniszterelnök összeköti a kormányátalakítással. (MN)

MTI - Munkatársainktól
2004. 03. 30. 22:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.