Tőkekivonással fenyegetnek a multik

A GlaxoSmithKline brit gyógyszergyártó vállalat arra figyelmeztetett, hogy a gyógyszerár-támogatások nemrég bejelentett tizenöt százalékos csökkentése miatt kivonhatja befektetéseit Magyarországról – írta a Financial Times tegnapi száma.

2004. 03. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit üzleti lap tegnapi kiadásában közölt jelentés szerint a GlaxoSmithKline (GSK), a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata átértékelheti magyarországi beruházásait, amennyiben a kormány nem vizsgálja felül a gyógyszerek támogatása ügyében meghozott szigorú döntését. A társaság nehezményezte, hogy a magyar hatóságok nem konzultáltak velük a támogatások csökkentéséről. A lap idézi David Redfernt, a GSK közép-európai igazgatóját, aki hangsúlyozta: ismerik a kormány pénzügyi gondjait, ám a megoldáshoz párbeszédre van szükség.
A Financial Times szerint a gyógyszeripar azzal vádolja a kabinetet, hogy ennek az ágazatnak a rovására akarja csökkenteni a nagyarányú államháztartási hiányt, amely tavaly a hazai össztermék 5,9 százalékát érte el, s a pénzügyi válság szélére sodorta az országot.
A GSK nem fontolgat kivonulást – reagált a Financial Times értesülésére Leitner György, a brit gyógyszergyártó magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Leitner az MTI-nek kifejtette: vállalatuk tisztában van a kormány gyógyszer-finanszírozási problémáival, a megoldás érdekében ugyanakkor készek együttműködni. Az igazgató hangsúlyozta, hogy nem írták alá az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral a gyógyszerforgalom tizenöt százalékának önkéntes befizetéséről szóló megállapodást, így április elsejétől termékeiket is érinti az árcsökkentés. Az intézkedés miatt a gyógyszeripari cég idei forgalmának mintegy 10-15 százalékos visszaesésével számol.
*
Túltőkésítettségre és a pénzügyi források átrendezésére hivatkozva a Danone Kft. másfél milliárd forinttal, egymilliárd forintra csökkentette törzstőkéjét. A cégbírósági adatok alapján a tranzakciót tőkekivonás miatt hajtotta végre a multinacionális cég magyarországi leányvállalata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.