Újból az utakra készülnek a gazdák

A Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma március 19-re ismét demonstrációt hirdet, mert vezetői úgy látják, az agrártárca nem tartja be a gazdákkal kötött megállapodásokat. A minisztérium más állásponton van, az érdekképviseletek vezetői viszont sérelmezik, hogy a tárca például nem hirdette meg a sertéshúsimportra ígért, s az alku részét képező védővámot. A Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) óvatos becslései szerint a hazai sertésállomány negyedével csökkenhet.

Nagy Ottó
2004. 03. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy-másfél éven belül 20-25 százalékkal csökken a sertésállomány akkor, ha hatékonyan dolgozunk az ágazatban. Ha nem, akkor a csökkenés mértéke ennél nagyobb mértékű lesz – vázolta fel tegnap a sertéságazat közeli jövőjét Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára egy, az érdekképviseletekkel közösen tartott tájékoztatón. A csökkenés oka, hogy idén drasztikus mértékben visszaesik az ágazat támogatása, nem éri el a nyolcmilliárd forintot, szemben a tavaly ígért több mint 19 milliárddal – ismertette a titkár, hangsúlyozva az ígéretet, mert a kapott összeg ettől a szinttől négymilliárd forinttal elmaradt. Nem hozta, hozza a várt eredményeket az élősertés és a hasított félsertés exportja sem, mert főleg a szomszédos országokban a két támogatás kioltotta egymás hatását. A magyar hús külpiaci pozícióit azonban javítani kell, mert az EU kilónként száz forinttal támogatja saját húsexportját.
*
Ez a támogatás elsősorban a mi ázsiai esélyeinket rontja, ahová most komoly veszteségeket elszenvedve exportálunk. Ugyanakkor a jelenlegi belföldi átlagos felvásárlási ár a meghirdetett támogatásokkal együtt is csak 255 forintra kúszik fel, miközben az önköltség 295 forint, ami azt jelenti, hogy a termelők kilónként 35 forintos veszteséget kénytelenek elviselni – mondta Zádori.
A terméktanács titkára nevetségesnek és tarthatatlannak nevezte azt a rendelkezést, amely szerint csak az a feldolgozó veheti igénybe a sertésenkénti 120 forintos állatorvosi költségtérítést, amely az árbizottság által megállapított árat megfizeti. A gyakorlat bizonyította be, hogy ez az út nem járható – fűzte hozzá.
A résztvevő érdek-képviseleti vezetők sem hagyták szó nélkül az agrármegállapodást, egyöntetűen hangsúlyozták, hogy azt be kell tartani. Jakab István, a Magosz elnöke a sertéságazat kapcsán elmondta, ha nem lesz érzékelhető változás a piacon, hamarosan eldöntik, hogy milyen módon kívánják érdekeiket képviselni. Tóth István, a MOSZ titkára emlékeztetett rá, hogy szervezet elégtelennek minősítette az importkorlátozás érdekében tett lépéseket, s – mint mondta – most is változatlanul várják az intézkedések érdemben és időben való végrehajtását. Ettől függ ugyanis, hogy jövő héttől miként alakul a sertés felvásárlási ára. Úgy tűnik, hogy a külügyi és a pénzügyi tárca annak ellenére, hogy az agrártárca a kormány nevében írta alá a megállapodást, akadályozza az abban foglaltak végrehajtását. Jakab István megerősítette az elmondottakat, hangsúlyozva, hogy a kormány 25 százalékos védővámot hirdetett, de annak bevezetéséről egyelőre nincs szó.
Tegnap ismét agrártüntetést hirdettek a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának szervezői, mert szerintük az agrártárca nem tartja be a megkötött megállapodásokat, ezért az általuk képviselt termelők nevében március 19-re Budapesten, a Kossuth térre ismét demonstrációt hirdettek. A szakminisztérium reagálásában kifejtette, hogy mindenben a megállapodásban foglaltak szerint járt el.

***

Húszmilliárdos veszteség a baromfiiparban.
A termelési költségek emelkedése, a támogatások drasztikus csökkenése és a piaci gondok miatt 2004-ben várhatóan súlyosbodik a baromfiipar válsága. A kelet-magyarországi termelők nehézségeit fokozza, hogy tavaly év végén felszámolás alá került a hazai baromfi több mint húsz százalékát feldolgozó Hajdú-Bét, s nem tudni, lesz-e gazdája a feldolgozókapacitásoknak, illetve mikor. A bizonytalan helyzetben a baromfitartók számára egyetlen kiút, ha termelői csoportba szerveződve próbálják érdekeiket érvényesíteni a piac többi szereplőjével szemben – hangzott el a Kelet-magyarországi Baromfitermelő és Értékesítő Szövetkezet tájékoztatóján. (D. M.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.