Az uniós csatlakozási szerződést tartalmazó törvényjavaslat az utolsó törvényhozási lépés, amely az integrációnkig szükséges – közölte Kovács László külügyminiszter az indítvány tegnap megkezdett parlamenti vitájában. Arra kérte a pártokat: támogassák a miniszterelnök határozati javaslatát, amellyel a parlament üdvözölné az EU-csatlakozást. Szájer József (Fidesz) hangsúlyozta: nem hiszi, hogy a magyar parlamentnek létezése óta nagyobb horderejű nemzetközi szerződést kellett volna elfogadnia. Megjegyezte azonban, hogy a csatlakozásig számos teendő van még hátra. – Az ország az elmúlt két évben furcsa politikát folytatott, hiszen mindent teljesített, ami az unió számára fontos volt, de ott vannak a legnagyobb elmaradások, ahol Magyarország elemi érdeke lenne a fejlesztés – fogalmazott. Herényi Károly (MDF) szintén azt emelte ki, hogy az ország felkészültsége egy ideig jó volt, ám az utóbbi években romlottak a lehetőségeink. A trianoni békeszerződést felidézve szólt arról, a csatlakozás lesz az, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a 15 milliós magyarság akár már ennek az évtizednek a végén újra egy nemzet legyen.
A T. Ház tegnap kezdte meg az MNB-ről szóló törvény módosítását célzó indítvány vitáját is, amely a jegybank elnökének rendeletalkotási jogát, valamint az Európai Központi Bank észrevételeinek megfelelő változtatásokat tartalmaz. A módosítás értelmében a monetáris politikával kapcsolatos legfontosabb szabályozási kérdésekben, valamint a hitel- és pénzintézeti törvényben meghatározott kritériumok szerint a pénzforgalom egyes kérdéseinek szabályozásában alkothatna rendeletet az MNB elnöke. A jegybanki alapkamat és a kötelező jegybanki tartalék mértékét is MNB-elnöki rendelet hirdetné ki. A frakciók támogathatónak tartják a javaslatot.
A napirend előtti felszólalásában Szent-Iványi István (SZDSZ) a NATO-hoz hétfőn csatlakozott tagállamokat köszöntve kiemelte annak jelentőségét, hogy mivel közülük három szomszédunk, végre megszűnik Magyarország földrajzi elszigeteltsége a szövetségben.
Elhárultak az akadályok az M8-as építése elől + videó
