A Fidesz szerint Draskovics Tibor még mindig nem hajlandó szembenézni azokkal a problémákkal, amelyek az államháztartást jellemzik – mondta Varga Mihály (Fidesz) a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva. Hozzátette: „Miközben a pénzügyminiszter mondanivalójában a sikerpropaganda elemei csillognak, szembe kellene néznie azzal, hogy a magyar gazdaság az elmúlt másfél évben a legnagyobb bizalomvesztését éli.”
Varga Mihály hangsúlyozta azt is, hogy az államháztartás egyetlen eleme sem felel meg az elfogadott költségvetésnek. Emlékeztetett arra, hogy az elfogadott büdzsé még 3,8 százalékos hiánnyal és 5,8 százalékos inflációval számol. Mint a volt pénzügyminiszter mondta, a Fidesz emiatt javasolta a költségvetés kiigazítását, módosítását. Varga Mihály szerint Draskovics Tibor, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere nem őszinte. „Mert miközben arról beszél, hogy milyen jó helyzetben van a magyar gazdaság, a telefonadó kérdésében ennek éppen ellenkezőjét mondja” – közölte a fideszes politikus.
Kós Hubert a lottót, az őt is legyőző orosz Budapestet emlegette az úszó vb-n
