Az utolsó riport

Helyszín: a színházi öltöző
Főszereplő: a százszoros Kossuth-díjas színművész
Mellékszereplő: a riporter
Írta és rendezte: a kedd délelőtt

RIPORTER
Jó napot, és itt ülünk színházi életünk legnagyobb egyénisége, akinek öltözőjében, és akit a nagy generáció utolsó színészszauruszaként tartanak, aki közülük is kiemelkedik páratlanul gazdag… Mondja, művész úr, ha visszatekint, az elmúlt évtizedek tükrében, ha teljesen elfogulatlanul idézi fel…
SZÍNMŰVÉSZ
Igen, igen, de először is engedje meg, hogy hálám, mert végre van, aki megkérdez. Szóval kétségtelen, hogy a színház, a színpadi deszkák, a szakmai felelősség, amiért érdemes volt, a szép és a jó, a művészi ember és az emberi művész, a láng, amit fiatalkorban gyújtottunk, de ma már méltatlanul senki, de senki, mert utánpótlás helyett, csak amit lát, mert miről is van itt szó, kérem?
RIPORTER
Elnézést, elnézést, hogy merek kérdezni egyáltalán, hiszen ön akkora és annyira, hogy… és csak ha van ideje és hangulata, mert meggyőződésem szerint ma már magán kívül szinte senki…
SZÍNMŰVÉSZ
Igen, igen, én magamon kívül, hisz minden, amit eddig, azt megölték, plusz az öregség, ami nem hagyja lángolni… Édes aranyoskáim, a régi eszme, amiért annak idején, de hát hol vannak azok a régi, akikkel együtt, lassan elmennek mind. Minden kútba? Hiába annyi? Hová bújt el az a méltóság, ami helyett ma bezzeg nézzék meg! Hát én nem is tudom…
RIPORTER
Dehogynem tudja! Hiszen ha valaki tudja, akkor az ön, de hadd kérdezzem meg, hogy az a színészi átélés, az a színházminőségi bravúr, amit…
SZÍNMŰVÉSZ
Nem, nem arról van szó, csupán értse meg már senki! Nem tudják, hogy annak idején a nagy kollégák, a nagy álmok és célok, amikért, amik miatt, amik érdekében, amikben, amikre, amiktől, amik felé, és amiknek hittük, amit ma már hiába mondom! Azok az ideák, élni és halni, de ez az erkölcs és etika, lenni, vagy nem lenni…
RIPORTER
Ön, ön, ön! Senki más, csak ön! Nem is tudom, hogy amikor önnel egy és ugyanazon a színpadon más kollégák, ők hogyan mernek ön mellett, hiszen ön már mint idol és kultikus fogalom, talapzat, utcanév, önmaga szobra, hát emiatt kérdezem…
SZÍNMŰVÉSZ
Ó, kérem, igen, de hiába! Ma már a színészi alázat vajon? Fennhéj és nagykép, rátart és pökhend. Az istenért! Hát senki? Senki? Vagy mégis? Mindegy! Kadarkát vedelem, e kettő kell nekem. Én és én felváltva vállalom az emberiségért! Lemondva inkább, mint hogy megalkudva én is a sorba, mert hát, amiért küzdöttünk, csak a jóért érdemes, semmi másért…
RIPORTER
Jaj, hogy mennyire itt van ön! Szinte alig lehet igaz, hogy éppen én. Amit ön az asztalra, az olyan toronymagasan és annyira él a legenda, hogy nem is tudom, hogyan bátorkodom egyáltalán itt, én önnel, egy légtérben…
SZÍNMŰVÉSZ
Ne zavartassa…
RIPORTER
De, de, én nem méltó, hogy ön mellett, közvetlenül ugyanebben a helyiségben, mert engem egy napon nem lehet…
SZÍNMŰVÉSZ
Dehogynem, kifejezetten örülök, hogy maga, hogy a riport ennyire, és hogy így felkészülve…
RIPORTER
Meggondoltam! Úgy érzem, hogy tiszteletlenség, hogy ilyen kis ember, mint én, aki önhöz kisegér, és emiatt szégyellem, hogy ön egy ennyire kis senkivel, úgyhogy hagyjuk is abba, elnézést…
SZÍNMŰVÉSZ
Dehogy hagyjuk, hiszen maga olyan kedvesen…
RIPORTER
Nem, nem, ön túloz, és bocsánat, hogy egyáltalán ide merészeltem…
SZÍNMŰVÉSZ
Várjon! És a cikk, ami rólam? Ez lett volna az egyetlen nyilvános, amit az utóbbi tíz évben…
RIPORTER
A cikk, az nem! Szó sem lehet! Nem merem aláírni, mert ki is én tulajdonképpen? Hogy jövök én?
SZÍNMŰVÉSZ
Ha maga most el, akkor én már eddig is éhen, mi lesz, könyörgök, azt akarja, hogy a pisztolyom ellenem? Várjon, kérem…
RIPORTER
Nem, nem, leég a bőr, hogy eddig is, milyen alapon, én önhöz?
SZÍNMŰVÉSZ
Várjon! Térdeljek le, hogy ne? Ha ez a cikk se, akkor én fejbe önmagam… Bármit megteszek, csak várjon, kérem, várjon…
(Riporter el, színművész puff.)