Szorul a hurok Abasidze körül
Tbiliszi. Két politikai erő jutott
a pártlistákon a grúz törvényhozásba. A választások előzetes végeredménye alapján a hétszázalékos parlamenti küszöböt Mihail Szaakasvili Nemzeti Mozgalom – Demokraták nevű tömörülésén kívül (67,2 százalék) csak az Új Jobboldal – Iparosok elnevezésű párt lépte át 7,6 százalékkal. A legújabb hírek szerint mégsem vette ezt az akadályt az adzsár elnök vezette Újjászületés, amely 6,13 százalékot szerzett. A Tbiliszi által támogatott Mi Adzsáriánk máris Aszlan Abasidze leváltását követeli, míg Batumi ura csalással vádolja a központi hatalmat,
s népszavazást kezdeményez
a tartományban az erőviszonyok tisztázására. Ezenkívül hívei a fővárosban készülnek tiltakozni a választási bizottság székháza előtt, ahol már ott tüntetnek a szintén csalást kiáltó munkáspártiak. (S. G.)
Ősztől jön az erdélyi televízió
Budapest. Várhatóan ősztől megkezdheti működését az Erdélyi Magyar Televízió, a sugárzás feltételeinek megteremtését is segítő pályázatokat áprilisban írja ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium – közölte a szaktárca vezetője tegnap. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
elnöke elmondta, az Erdélyi Magyar Televízió nem a Dun
a Televízió vagy más televízió ellen jön létre. (MTI)
Távozó brit államminiszter
London. Lemondott Beverley Hughes brit bevándorlásügyi államminiszter, akire a kelet-európaiak letelepedési kérelmeinek elbírálásában feltárt súlyos szabályszegések miatt már jó ideje erőteljes nyomás nehezedett. Hughest azzal vádolták saját tárcájának alkalmazottai is, hogy a későbbi bevándorlási statisztikák kozmetikázása végett érdemi ellenőrzés nélkül, ezrével hagyatta
jóvá a csatlakozó országokból érkező munkavállalók letelepedési kérelmeit még az EU-bővítés előtt. (MTI)

Így fogták el a magyar kriminalisztika talán legkegyetlenebb sorozatgyilkosait