Mégis kifizetik a biztosítók a nyugat-magyarországi földrengés károsultjait. Teszik ezt annak ellenére, hogy az első jelentések szerint a szerződésekben az áll: négyes, illetve ötös fokozat alatt nem térítik meg a keletkezett kárt. Miként hírül adtuk, kedden a Richter-skála szerint 3,7-es erejű földmozgás volt Győr-Moson-Sopron, Vas, illetve Veszprém megyében. Emiatt több helyütt megrongálódtak a háztetők, az epicentrumként számon tartott Beleden ledőlt egy kémény, és a helyi óvoda falain repedések jelentek meg.
Hetényi Csaba, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) lakástagozatának vezetője lapunknak azt nyilatkozta, hogy a biztosítók nem a földrengés ereje, hanem a felmérések adatai alapján felállított tapasztalati skála szerint mérlegeltek, és egységes kárrendezési eljárást követnek. Erről tegnapi egyeztető tárgyalásukon döntöttek a szövetség tagjai. Hetényi Csaba közölte: a társaságok három-négy napon belül átutalják a megítélt összeget a károsultak számláira. A beledi óvoda esetében viszont csak a statikusok vizsgálata után lesz megállapítható, mennyit kell szánni az intézmény biztonságossá tételére. A földrengés okozta teljes kár összegéről egyelőre nem tudott beszámolni a Mabisz tisztviselője. Drevenka Edit, az AEGON munkatársa lapunknak elmondta: tegnapig huszonhat kártérítési igény érkezett hozzájuk. Általában egyenként ötven-százezer forintos szerkezeti károsodást jelentettek be a biztosítottak.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!