Dózsa Gábort az MSZP–SZDSZ-es városvezetés akaratából egy éve nevezték ki a Szegedi Közlekedési (SZKT) Kft. élére. Az új ügyvezető igazgató akkor évente 200 millió forint megspórolását ígérte. Ennek kapcsán kérdeztük Dózsát, aki kifejtette: az SZKT-nek 200 millió forintot sikerült egy év alatt megtakarítania, amit részben úgy értek el, hogy a korábbinál olcsóbban szereztek be trolibuszokat.
Ezzel szemben Kohári Nándor fideszes önkormányzati képviselő állítja: ebben az évben az SZKT céljaira közel harmincmillió forinttal kíván többet fordítani a város, mint az előző évben, a járműfejlesztések pedig kétes értékűek. – A Volvo autóbuszból átalakított „SZKT-troli” többe kerül, mint piaci konkurense – mondja Kohári. De a használt, felújított járművekkel sem más a helyzet: információink szerint a cég kedvezőtlen feltételek mellett szerzett be cseh trolibuszokat a város számára. Idős, felújított trolikat vásároltak darabonként 18 millió forintért, amelyek egyrészt többe kerültek, mint annak idején az újonnan vásárolt ilyen típusú járművek, másrészt komoly biztonsági kockázatot is jelentenek.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli, hogy a kormány bekapcsolódik Budapest infrastruktúrájának fejlesztésébe, bár a mértékkel nincs megelégedve – nyilatkozta Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség