Marhák

Szürkemarha-húsból készült terméket hirdet az egyik ismert hipermarketlánc, ám a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete (nem is tudtam, hogy van ilyen) szerint az említett húsoknak közük sincs a szürke marhához – nagy marha az, aki beveszi az efféle reklámlózungokat. A tenyésztő egyesület döntő érve, hogy a készítményeken fellelhető egyedi állatazonosító számok nem találhatók a nyilvántartásban. Következésképpen úgy át vagyunk verve, mint műtrágya a palánkon. Persze, megszólalt az ügyben a bírált cég is, megjegyezve, hogy birtokukban vannak a forgalmazott szürke marhák eredetét igazoló tanúsítványok, de még nem derült ki egyértelműen, hogy kinek is van igaza. Nekem azért van már tippem.
Már a szürke marhát is hamisítják? Szerintem az egész már ott sántít, hogy a szürke marhát nem megenni kellene, hanem nézni a drágát, amint legel a Kiskunság, a Hortobágy szikes füvén. Merthogy ereklye, rekvizitum. Minden példány nemzeti érték. Csoda. A hipermarketláncot azonban az ilyen részletek nem érdeklik, őket a piac motiválja. A pénz. A zseton. A minden áron való haszonszerzés. Az, hogy undorító, erre az esetre használva kevés. Tenyérbemászó. Förtelmes.
Kedves multik, az ember nem csak bukszából áll, legtöbbjének azért még van szíve, hite, vágya, nosztalgiája. Néhányan meg a szitán is átlátnak. Ha rajtam múlna, nevezetteket terelném ki a pusztába, esetleg ketrecben mutogatnám őket, amint megérdemelnék. A szürke marhákat hamisítani? Ti viszont valódiak vagytok.