Demszky kitart
Megválasztása esetén sem mond le európai parlamenti képviselői mandátumáról Demszky Gábor – tudatta tegnap az SZDSZ listavezetője. Szerdán kérdésünkre viszont még úgy válaszolt: ő marad Budapest főpolgármestere még akkor is, ha visszalépne Szent-Iványi István, az SZDSZ-lista második helyén szereplő politikus javára. (MN)
Átszervezik a lőszerraktárakat
Átszervezi s ezáltal biztonságosabbá és olcsóbbá teszi lőszereinek és robbanóanyagainak tárolását a honvédség, a sok kisebb raktár helyett központi lőszerraktárakat hoz létre. Ezzel éves szinten 30-35 millió forintos üzemeltetési, illetve 180-190 millió forintnyi őrzési költséget kíván megtakarítani. Mint megírtuk, jelenleg csaknem húsz raktárat tart fenn a honvédség, az ÁPV Rt. által üzemeltetett tárolóhelyek többségére azonban nincs telepengedély. (MTI)
Jóváhagyott médiabeszámolók
Tizennégymilliárd forintos bevétel mellett 140 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Rádió Rt. – tudatta tegnap Gőblyös István gazdasági alelnök. A gazdálkodásról szóló beszámolót a rádió közalapítványi kuratóriuma egyhangúlag elfogadta. Jóváhagyta saját, valamint a felügyelete alatt álló Duna Televízió tavalyi mérlegét tegnapi ülésén a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma is. A közalapítvány csaknem tízmillió forinttal költött többet bevételeinél. (G. K.)
Herényi a háborúról
Az MDF nem a katonák felkészültségi szintje miatt tartja aggályosnak a magyar kontingens jelenlétét Irakban, hanem azért, mert igazságtalan háborúba küldték őket – jelentette ki Herényi Károly Debrecenben, miután meglátogatta az Irakba készülő váltó kontingenst. Az MDF frakcióvezetője közölte: miután az ENSZ katonai vezetése az amerikai ellenállás miatt nem valósulhat meg Irakban,
a magyar katonák hazarendelése az egyetlen út. (MTI)
Alkotmánybíróság előtt a népszavazás
Két magánember fordult az Alkotmánybírósághoz az Országgyűlés kórház-privatizációval kapcsolatos népszavazást elrendelő határozatával kapcsolatban – közölte tegnap a testület kabinetfőnöke, Balogh Zsolt.
A Munkáspárt „a demokráciával való visszaélésnek” tartja a kezdeményezést. (MTI)
Vörös T. Károly a Népszabadság élén
Vörös T. Károlyt választották a Népszabadság főszerkesztőjévé a lap tulajdonosai tegnapi közgyűlésükön. Lengyel L. László vezérigazgató lett az igazgatóság elnöke, a felügyelőbizottság (fb) tagjává választották Répászky Miklóst, Kun Tibor az fb-ből az igazgatóságba került. Sylvia Lepiarczyk, a legnagyobb tulajdonos, a svájci Ringier csoport regionális igazgatója tudatta: a lap pozícióját Magyarország vezető minőségi napilapjaként kívánják erősíteni. Földes György, az egyik kisebbségi tulajdonos, az MSZP közeli Szabad Sajtó Alapítvány nevében a lap baloldali elkötelezettségének fontosságát hangsúlyozta. Vörös, aki két évre kapta megbízatását, cáfolta, hogy elbocsátásokat tervezne. (MN)

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye