Azok az önkormányzatok, amelyek a kormány döntése értelmében az államtól ingatlanokat kapnak, szabadon eladhatják azokat, ha a befolyt pénzt fejlesztésekre fordítják – jelentette be tegnap Lamperth Mónika. A belügyminiszter elmondta, jogszabályváltozást készítenek elő azért, hogy a jelenlegi szabályozással szemben az önkormányzatok öt éven belül is eladhassák az ingatlanokat, és hogy a bevétel felét ne kelljen a költségvetésnek befizetni, ha azt fejlesztésre fordítják. A kormány szerdán döntött arról, hogy a kincstári vagyonból száznyolcvan ingatlant ad át negyvennégy önkormányzatnak ingyenesen, 1,8 milliárd forint értékben, melyek az állam számára célszerűen nem hasznosíthatók – tette hozzá Tóth Zoltán. A tárca közigazgatási államtitkára elmondta, az átadásnak van adminisztratív akadálya, mivel az ingatlanoknak az elmúlt évtizedben nem történt meg normálisan a földnyilvántartási átvezetése.
– Az idei 8,5 milliárd helyett jövőre legalább tizenötmilliárd forintot szeretne fordítani a kormány a tömegközlekedés támogatására – közölte Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor az önkormányzati normatíva emelésén túl olyan változás is szükséges a szabályozórendszerben, ami az önkormányzatokat is nagyobb szerepvállalásra ösztönzi.

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye