Kiváló tulajdonságainak köszönhetően jutott kiemelkedő szerep a magyar szürke marhának a múltban, viszont ugyanezen tulajdonságai miatt szorította háttérbe később a gazdaság, ezen belül is az élelmiszeripar. Annyira, hogy az 1960-as évek elejére kétszáz egyedre apadt a hazai állomány létszáma. Napjainkban azonban a környezettel összhangban lévő állattartási módszerek terjedése révén ismét felértékelődik a fajta jelentősége. Gyarapítását az Európai Unió is támogatja, hiszen az utóbbi idők élelmiszerbotrányai következtében egyre nagyobb az érdeklődés az egészséges alapanyagból készült minőségi termékek iránt. A tartástechnológiának köszönhetően a kergemarhakór-járványok idején a magyar szürke jelentősége csak növekedhet. A szürke marha húsa és a belőle készült termékek megfelelnek a legszigorúbb kritériumoknak, kereslet is mutatkozik irántuk, ezért a hazai állomány létszáma tavaly ötezer darab fölé nőtt, és ezzel kikerült a veszélyeztetett státusból – ismertette a fajtával kapcsolatos tudnivalókat Gera István, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója.
A magyar szürke marha húsa az egészséges és ízletes magyaros ételek alapja, jellegzetes hungarikumnak számít, ezért döntött úgy tavaly a szürke marhát tenyésztő társadalom, hogy a fogyasztók és a fajta védelme érdekében bevezeti a minőségtanúsítási rendszert. A rendszer célja nem más, mint hogy a magyar szürke marha ne csak génbankként funkcionáljon, hanem valóban hungarikummá váljon és az is maradjon.
„E célok elérése érdekében megtettük a szükséges lépéseket – mondta Gera István –, már kialakultak a kisebb tenyésztői körökhöz tartozó termékpályák, amelyeken belül a tőkehústól a hosszú érlelésű sonkáig minden megtalálható. Kidolgozott eredetvédelmi rendszerünk teljes körűen garantálja a minőséget, és megfelel az eredetvédelemre, valamint -tanúsításra vonatkozó rendeleteknek. Mindemellett beépítettünk egy DNS-alapú nyilvántartást, amely lehetővé teszi az ellenőrzést a feldolgozás és az értékesítés bármely pontján. A rendszer bevezetését bejelentettük az EU-nak is, és bízunk abban, hogy a földrajzi eredetvédelem tovább segíti a fajta és a belőle származó termékek védelmét. Ez lényegében azt jelenti, hogy csak azokon a termékeken tüntethető fel a szürke marha elnevezés, amelyek a tenyésztőtestület törzskönyvében szereplő jószágokból készültek, és megfelelnek a minőséggel kapcsolatos szabályoknak. A működtetésre tanúsítótestületet hoztunk létre, amely ellenőrzi és szabályozza a rendszert. Ez a szervezet elláthatja az állattenyésztéshez kötődő többi hungarikum tanúsítását is, így a magyar fajták és a hozzájuk kötődő termékkörök védelme is megoldható.”
Persze a munka ezzel nem fejeződik be, hiszen folyamatos értékesítési lehetőségeket is kell keresniük a termékek számára, ami nem egyszerű, mert annak ellenére, hogy a szakma sokat beszél a hungarikumok jelentőségéről, a kereskedelem más érdekek mentén végzi tevékenységét. Tavaly decemberre az egyesületnek sikerült együttműködési szerződést kötnie több értékesítőhellyel, így jelenleg egy mintaboltja és bolthálózata van a szürke marhából készült termékeknek.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes