A magyar gazdaság, a vállalkozások és a családok érdekében aktív kormányzati magatartással kellene csökkenteni az üzemanyagárakat – jelentette ki tegnap Orbán Viktor a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány tegnapi konferenciája után. A kőolaj csendes árrobbanásainak okait és hazánk gazdaságára gyakorolt hatásait tizenöt szakember vitatta meg.
Véleményüket összefoglalva a polgári kormány miniszterelnöke két árcsökkentő lehetőségről számolt be. Az egyik a hazánkban nyugat-európai mércével mérve is magas jövedéki adó húszszázalékos mérséklése, a másik pedig az üzemanyagok áfatartalmának csökkentése.
Orbán Viktor szerint a kormánynak be kell fejeznie az energetikai szektor privatizációját – az átgondolatlan magánosítás már eddig is komoly károkat okozott a gazdaságnak, ha ez a folyamat előrelátóbban zajlott volna le, a kabinet most az árak alakulására is nagyobb hatást tudna gyakorolni – jelentette ki.
Az eseményt szervező Matolcsy György, az előző ciklus gazdasági minisztere kijelentette: bármelyik adócsökkentési lehetőséget választja is a kormány, az nem jár a költségvetés bevételeinek csökkenésével. Ismertetése szerint a benzinturizmus, s az a tény, hogy a tranzitforgalom a magas üzemanyagárak miatt elkerüli hazánkat, mintegy 60 milliárd forintos negatívumot jelenet a büdzsének.
Ezzel szemben az adócsökkentés számításai szerint 130 milliárd forint pluszbevételhez juttatná a költségvetést. Matolcsy György felhívta a figyelmet, hogy az üzemanyagárak után háromszoros adót kell fizetni, lévén az emberek az egyszer már leadózott jövedelmükből olyan benzint vásárolnak, amelynek jövedéki adóját még áfa is terheli.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő