Veszített

Olvasom a hajnali órákban, hogy Kovács Lászlót jogerősen elmarasztalta a bíróság azon emelkedett nyilatkozata miatt, miszerint az ügyészség nem bűnüldözést folytat, ami szerepe lenne, hanem bűnpártolásnak látszó ügyekben foglal állást.
Jó lenne, ha Kovács László mielőbb megnézetné magát kezelőorvosával, gyógyszerészével. Rá ne menjen valamelyik szervére az idült demagógia. (Nagyon szépen, kenetteljesen tud fogalmazni Kovács bácsi – fele sem igaz, csobog belőle a hamleti lelkület meg a vízharmat.) Na, most említett Kovács bácsi kenetteljessége ellenére orra bukott a törvénykezés előtt. Az ítélőtábla eltiltotta a joviálisan mosolygó pártelnököt a további jogsértésektől, és jogerős ítéletben kötelezte, hogy sajnálkozzon a történteken.
Örvendezve nézném Kovács bocsánatkérő gesztusait, bár erre kevés az esély. Miniszter uram ahelyett, hogy magába szállna, furcsállja az ítéletet, sajnálatosnak tart és tanulmányoz. Aztán ontja tovább magából a demagógiát, mintha mi sem történt volna, valamilyen okból folyamatosan beszél, hol a levéltetvek nászrepüléséről, hol a vizigótok akcentusáról. Kovács bácsi joviálisan derül a televízióban, mint gyakorlott mutatványos tetszeleg, lényeget mond, gyököt von, elméletet hirdet.
Bármennyire mosolyog is pártelnök-miniszter uram, ön pert veszített, méghozzá jelentős ügyben. Működő demokráciában ilyenkor elbujdosik az ember, szerénységet tanul, hangfogót rak magára, levonja a következtetéseket. Vagy legalább nem gyalázza tovább a legfőbb ügyészt. De Kovács bácsi tovább hazudozik, rágalmaz. Meddig még?