Vitatott SZDSZ közeli kinevezés

Gidró Kriszta
2004. 05. 28. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogértelmezési vitába torkollhat a Műsorszolgáltatási Alap SZDSZ-es kötődésű vezetőjének pályázat nélküli megválasztása. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tegnapi ülésén történteket a testület fideszes és MDF-es tagjai ugyanis úgy értékelik, hogy határozatképtelenség miatt nem nevezték ki a posztra jelölt Székely Gabriellát, aki korábban az alap különböző pályázatainak bírálóbizottságaiban SZDSZ-es delegáltként vett részt. A médiahatóság szocialista és szabad demokrata tagjai ellenben úgy ítélik meg, hogy a voksolás sikeres volt.
Az ORTT ülését az MSZP által jelölt Ladvánszky György már korábban otthagyta, szavazati jogát az ügyrendnek megfelelően Kovács György elnökre bízta. Az MDF-es Wéber János a kinevezés elleni tiltakozásul a szavazás előtt elhagyta a termet. A fideszes Szalai Annamária ugyan az ülésteremben maradt, ám a voksolásban nem vett részt. Az ellenzék szerint a testület így határozatképtelenné vált. Wéber és Szalai az ORTT ügyrendjére hivatkozva közölték: ebben az esetben már nem lehet figyelembe venni a távol lévő tag írásban leadott szavazatát.
Kovács György lapunknak elmondta: a határozatképességhez három szavazati joggal rendelkező tag jelenléte szükséges. Kijelentette: mivel Szalai Annamária az ülésteremben maradt, a testület határozatképes volt, így Ladvánszky előre leadott szavazata is érvényes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.