Zuschlag gólem hódítani indul

Új minőség született a hazai közéletben, s máris elindult hódító útjára. Úgy hívják: Zuschlag János. A komplikációmentes világrajövetelről rendhagyó módon saját maga számolt be, amikor a Fidesz által kezdeményezett nemzeti petíciót támogató aláírások döntő többségét hamisítványnak titulálta. Elmondta, hogy ő maga rögtön három hamisítványt produkált Josip Tot néven. Szavai mérhetetlen büszkeséggel töltötték el. Miután megszabadult a nyomokban azért benne is meglévő eredendő erkölcsiség utolsó morzsájától, és végképp a történelem szemétdombjára dobta a korlátolt maradiak mentegetőzéseként értelmezett lelkiismeret fogalmát, szétáradt benne a már-már boldogságnak ható földöntúli érzés. „Hamisító vagyok!” – vágta büszkén a világ képébe, és úgy gondolta, ez maga a szabadság.
Sajnos ki kell ábrándítanunk szegény Zuschlag Jánost. Szervilis igyekezete, amellyel próbálja hiteltelenné tenni a sok baloldali által is aláírt nemzeti petíciót, még véletlenül sem szabadság. Nem mondta, hogy a werberi gyűlöletműhelytől kapta-e a megbízatást, önként vállalta a feladatot, vagy csak úgy rátört a küldetéstudat, de a szabad ember nem így viselkedik. A szabad ember először is csak nemes küldetést teljesít, amelynek nem lehet célja százezrek befeketítése. Mert akárhonnan is nézzük, akármilyen statisztikai módszerrel próbáljuk kimutatni a Zuschlag-féle csalók ármánykodása következtében elkeveredett hamisítványok arányát a tisztességes emberek aláírásai között, azt kell tapasztalnunk, hogy a szocialista képviselő több százezer honfitársát olyan aljassággal vádolja, aminek elkövetését ő már beismerte, sőt, kérkedik vele ország-világ előtt. Alapos a gyanú arra, hogy a döntő többség hamisítvány, mondja. Ezzel egyrészt azt állítja, hogy alig írta alá valaki saját névvel, hitelesen, másrészt feltételezi, hogy hozzá hasonlatos lelkületű fideszesek szakmányban gyártják a hamis szignókat. Emberi vonásaitól megfosztott logikája ugyanis azt diktálja, hogy amennyiben ő el tudta követni a nemtelen hamisítást, akkor az bárkinek sikerülhet, s ami ily módon lehetséges, az be is következhet. Pedig a szabad ember éppen arról ismerszik meg, hogy képes a lehetséges rossz és jó cselekedetek közötti választásra. Nyilvánvaló, hogy nem lesz mindenki tisztességtelen csak azért, mert az a gyakorlatban lehetséges, és adott esetben talán kifizetődőbbnek látszik. Az ifjú szocialista történész tehát jól megtanulta a leckét. Ócska bolsevik trükkel csalóként kiált csalást, de ez nem a petíciót, csupán önmagát hitelteleníti el.
Ő nyilván nem állna oda egy köztérre, ahol jó hangulatban beszélgetve, komoly, valóban szabad emberek felszabadultan fejezik ki aláírásukkal szándékaikat. Ő sunyin, láthatatlanul, álnévvel próbálkozik sötét elképzeléseinek alátámasztásával. Így nem tapasztalhatta egyszer sem, mi történik, amikor a gyűjtőíveket népszerűsítő aktivisták olyan járókelőt szólítanak meg, aki már egyszer aláírta a nemzeti petíciót. Nem fogja elhinni szegény Zuschlag János, de ilyenkor kedves mosoly kíséretében hárítják el az emberek az invitálást azzal, hogy már kinyilvánították véleményüket. Véletlenül sem jut eszükbe még egyszer odaírni a saját nevüket sem, az pedig végképp távol áll tőlük, hogy álnévvel rontsák egy olyan kezdeményezés hitelességét, amely mellé egyszer már odaálltak. Nyilván sok ilyen magyar polgár lakik Kiskunhalas környékén is, ahol Zuschlag képviselő él, aki állítólag azért vállalta a felelősségteljes megbízást, hogy erejét megfeszítve dolgozhasson a kiskunsági emberek több évszázada tettekkel bizonyított, különösen szilárd tisztességének megőrzése érdekében. Erre most nem létezőnek nevezi és lecsalózza őket. Na ez az, amit arrafelé a „gyüttmentektől” sem tűrnek el!
Úgy tűnik, ez most nem zavarja a werberista kampánygépezet által bedarált ifjú titánt. Elveket nélkülöző, erkölcstelen politikai elképzeléseibe nyilván belefér, hogy szavazatszerző ámokfutását a tisztességért folytatott harcnak állítsa be, és e közben a legnemtelenebb eszközök alkalmazásától se riadjon vissza. Ez különös bájt kölcsönöz ténykedésének. Nem korrekt, mondja ő, hogy kórházakban, mise után, vagy éppen a kopogtatócédulák gyűjtésével párhuzamosan íratják alá az íveket. Bizony, bizony. Azok után, hogy Medgyessy Péter példát mutatott Kazincbarcikától a Heim Pál kórházig ívelő kórháztúrájával, hogyan is kell kampányolni egészségügyi intézményben, igazán inkorrektnek tűnik törött kezű honpolgárt aláírásra buzdítani. Az pedig egyenesen megrázó lehetett, amikor mise után, Zuschlag emelkedett lélekkel távozván a templomból, beleütközött az ördög követeibe, akik arra kényszerítették, hogy háromszor írja le Josip Tot nevét egy kék színű ívre. Borzalmas. Kósáné Kovács Magda vatikáni víziói sem voltak ilyen rémisztők. Legalább mise előtt csinálták volna.
Bájos érve a szocialista képviselőnek az is, hogy ennyi idő alatt nem lehet ennyi aláírást összegyűjteni. Ez fáj nyilván a legjobban a Werber-jugend önkéntesének, mert azt bizonyítja, hogy hatékonyságban lekörözték őket. Pedig tudhatná, hogy a szabad ember szabad akarattal bír. S az bizony nagy dolgokra képes még akkor is, ha sötét erők folyamatosan kicsinységét, semmi voltát próbálják sulykolni. A nagyszerű dolgok láttán persze sokszor elgyengül a szemlélő. Csodáljuk a bajnokot, aki legyőzte az időt, és nem hisszük el, hogy ezt meg lehetett csinálni. Ezért aztán ezek a gyöngék és lassúak időnként összefognak, hogy ők is átélhessék a dehogynem, a csak azért is élményét. Megy az, csak hinni kell benne. Érthető persze, ha egy kommunista utódpárt ifjonca nem hisz az összefogás erejében. A probléma azonban az, hogy pártja nagypapái is összefogásról papolnak, csak ez az ő szájukból meglehetősen hiteltelennek tűnik. Többszörösen elhiteltelenedett emberek beszélnek tehát hiteltelenségről, ez kifejezetten hamis hangzavart eredményez, amit nem tudna hitelesíteni sem az Országos Választási Iroda, sem a legtehetségesebb közjegyző.
Az viszont már a politikai pofátlanság netovábbja, amikor titkos adatgyűjtéssel, alternatív névjegyzék összeállításával vádolja egy MSZP-s az ellenfelét. Nem csupán azért, mert az elmebaj határát súrolja az a logikai képtelenség, hogy döntő többségben hamis aláírásokból hasznosítható névjegyzék állítható öszsze. Zuschlag Josipokból és János Totokból lehet ám ütőképes szavazóbázist építeni, azzal lehet aztán a baloldalt alázni! De miként veheti a szájára ezt a vádat egy olyan párt tagja, amelyik minden szégyenérzet nélkül hozta létre (ráadásul a választási csalásokat megelőzendő!) saját, alternatív számítógépes rendszerét 2002-ben? Az a rendszer közvetlenül alkalmas volt – elméletileg és gyakorlatilag is – arra, hogy kimutassa, ki nem szavazott még a szocialistákra, ami után elvben lehetett intézkedni. És Zuschlag tevékenysége az ékes bizonyíték arra, hogy ami lehetséges, azt a szocialisták meg is teszik, legyen az bármennyire tisztességtelen.
Az új minőség tehát megszületett. Nem most, nem is 1977-ben, amikor Zuschlag János meglátta a napvilágot. Elemeiben elvegyült mindig is az emberiség tisztességes részével. De az ennyire leplezetlen, szégyentelen, sőt büszkén vállalt erkölcstelenség a Zuschlagok szerepvállalásával gyúródott össze visszataszító közéleti gólemmé. A belé életet lehelők szándékait illetően pedig ne legyenek kétségeink.