Egy év alatt a felnőttlakosság tíz százaléka kötött új biztosítást. A piac azonban ennél kisebb mértékben bővült, hiszen hat százalék azok részaránya, akik megszakították kapcsolatukat valamely biztosítótársasággal ezen időszakban – állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet.
Az új ügyfelek leginkább ház- és lakásbiztosítást kötöttek. Az újak körében az érvényben lévő kötvények száma átlagosan 2,4. Eszerint egy biztosító úgy tudja leghatékonyabban növelni forgalmát, ha saját ügyfelei körében értékesít.
A legaktívabb szereplők a középkorú szellemi foglalkozású, kedvező anyagi helyzetűek. A piac bővülésére utal, hogy a megkérdezettek 44 százaléka akar biztosítást kötni a következő két évben. A felnőttlakosság 72 százaléka háztartása révén már biztosított, ám személyesen csak egyharmaduk. Őket öt csoportra osztották: 36 százalékot képviselnek az átlag alatti jövedelműek, akik általában egy céggel állnak kapcsolatban, egy kis értékű biztosításuk van, vidéki városokban élnek, középfokú végzettségűek, ötven év felettiek. Az átlagosnál nagyobb jövedelműek 35 százalékot tesznek ki, egy biztosítójuk és két szerződésük van, legalább érettségizettek, és szellemi foglalkozásúak. Az innovatív csoport 14 százalékot képvisel, de tagjai a piac növekedésének motorjai. Ők a leginformáltabbak, s potenciális jövőbeli ügyfelek. Főleg 30–49 évesek, legalább érettségizettek, szellemi foglalkozásúak, vezető beosztásúak, s az átlagosnál jobb anyagiakkal bírnak. A megállapodottak nyolcszázalékos aránnyal azok, akik megcsinálták karrierjüket. Ők állnak kapcsolatban a legtöbb társasággal, s a legtöbb biztosítással rendelkeznek.
A biztosítási piac kívülállói jelentik hét százalékkal a legkisebb csoportot, amely a 15–19 és az ötven éven felüliekből tevődik össze.
Zelenszkij újabb fogolycserét jelentett be
