Erős kézzel irányítana Barroso

MTI
2004. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősítette az Európai Bizottság újonnan kijelölt elnöke, hogy a kinevezése után az őt megillető jogokkal élve maga kíván dönteni a bizottsági tárcák elosztásáról, és nem áll szándékában engedni a tagállamok nyomásának. „A tárcák elosztása a bizottság elnökének a jogköre, én pedig nem vagyok hajlandó lemondani a jogköreimről. Arra természetesen készen állok, hogy meghallgassam a javaslatokat, mert az is fontos, hogy jók legyenek az állam- és kormányfőkhöz fűződő kapcsolatok” – jelentette ki José Manuel Durao Barroso, miután találkozott Pat Coxszal, az Európai Parlament (EP) távozó elnökével.
A német kormány illetékesei a napokban megerősítették, hogy a Németországnak járó bizottsági helyre Günter Verheugen jelenlegi bővítési biztost kívánják jelölni. Nem hivatalos formában azt is értésre adták, hogy a most létrehozandó új gazdasági csúcstárcát szánják neki. Franciaország a versenypolitikai vagy a belső piaci biztos tisztségét szeretné megszerezni jelöltje, a jelenlegi bizottságban a regionális kérdésekért felelős Jacques Barrot számára, de a belső piaci terület felügyeletére Nagy-Britannia is igényt tart. Barrosóval közösen tartott sajtóértekezletén Cox határozott támogatásáról biztosította a kijelölt elnök ezzel kapcsolatos álláspontját. Köszönetet mondott Barrosónak azért, hogy jelölésének jóváhagyása után első útja az EP-be vezetett. Megerősítette, hogy a kinevezéséről tartandó szavazást az újraválasztott parlament alakuló plenáris ülésén, július 22-én fogják megtartani.
A hónap közepén tartott választásokon ismét a konzervatív és keresztény pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) lett az EP legnagyobb létszámú politikai csoportja. Jobbközép politikusként Barroso mindenképpen számíthat az EPP támogatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.