Kedvencek

Igazságszerető nép a magyar. Nyilván ennek tudható be, hogy úgy a legkönnyebb gyorsan a népszerűségi listák élére rukkolni és ott tartósan megmaradni hazánkban, ha az ember – leszámítva a köztársasági elnöki pozíciót – minimum az igazságügy-miniszterségig vitte. Az volt Dávid Ibolya is, aki hosszú ideje a legnépszerűbb politikus, legalábbis a Szonda Ipsos szerint. A közvélemény-kutató jelentései rendre arról számolnak be, hogy egyaránt kedvelik őt a fideszes és a szocialista szavazók, a fiatalok és az öregek, a nők és a férfiak, a képzettek és a képzetlenek. Népszerűségét az sem csökkenti, ha néha butaságokat mond. Úgy tűnik, az alapvetően férfisoviniszta közélet ezt elnézi egy hölgynek. Ha például egy kétes értékű bulvárkiadványból idéz, amelyet egy szocialista médiaguru fiacskája szerkesztett, és hetven-harminc arányú mutyizással vádolja meg a kommunista utódpártot, valamint azt a Fideszt, amelynek a hátán felkapaszkodott a miniszteri székbe, csak mosolyog mindenki. Milyen bájos, gondolják rajongói, hogy minden gátlás nélkül tud elfeledkezni saját piszkos kis alkuiról a közmédia felügyelete terén. Vagy amikor elszabadult hajóágyúnak nevezi Orbán Viktort, és azzal vádolja, hogy nem ellenfeleit célozza, hanem a jobboldal viharvert sajkáját töri-zúzza. Mondja ezt ő, akinek az önállóságról szövögetett álmai ajtónyi léket üthetnek a jobboldal hajóján, ha pártja mondjuk ötnél kevesebb, de négynél valamivel több százaléknyi szavazatot herdál el június 13-án. Képviselőjük nem lesz az Európai Parlamentben, a két nagy között viszont szorosabbá válik a verseny. Milyen édes, mondják majd rá rajongói, miközben alábukik a népszerűség ormairól, és csak fantasztikus kalapjai lebegnek tovább a nyugtalan víztükrön.
A szocialisták persze majd a markukba röhögnek, és ismét őt nevezik a leghercigebb politikus hölgynek, ha megkérdezi őket a Szonda – az a nagyon „objektív” kutatóbázis, amelyik a kormányváltás óta a legbusásabb haszonnal kecsegtető állami megrendelések felkutatásában mutatja a legtöbb eredményt. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy legfrissebb listájukon az előkelő harmadik hely illeti meg a jelenlegi igazságügy-minisztert, Bárándy Pétert. Őt ugyan csak a megkérdezettek háromnegyede ismeri, de azok nagyon szeretik. Másképp nem fordulhatna elő, hogy miközben az égő arcú jogtudor úgy eltűnt a közéletből, mint a vadászmonokli a szeme alól, a népszerűségi mutatója meg sem rezdül hónapok óta. Pedig a kormánya által hozott és alkotmányellenesnek bizonyuló törvények száma lassan két számjegyű, ami amellett, hogy valóban tisztességes ember orcáján kiváltja az égető pírt, a lemondását is megfontolandóvá tenné.
De a Szonda Ipsos reprezentatív mintájában a Bárándyért hevülő szavazókat ilyen kicsinyes dolgok nem érdeklik. Ők szeretik az igazságügy minisztereit. Jobban odavannak értük, mint a kormányfőkért vagy a parlament elnökéért, a főpolgármesterről már nem is beszélve. Pártszimpátiától függetlenül. Azt egyébként is úgy váltogatják, mint posztmodern író az alsógatyát. Előbb altatásképpen elhajlanak a Fidesz irányába, majd a szavazás közeledtével tömegesen huppannak vissza a jó szocialista akolmelegbe. Előnyt persze hagynak az ellenzéki pártnak, hátha kisebb lesz a részvételi arány a biztos győzelem tudatában. A Köztársasági téri irányítópult mögött pedig elégedetten dől hátra a Werberjugend ügyeletese. Nem csoda hát, ha Dávid Ibolyán kívül még a pártelnökök körében is az a vélemény alakult ki, hogy választást kell nyerni, nem népszerűségi versenyt. Kovács Lászlót ez persze kissé rosszul érinti, mert ezzel a hozzáállással még ő sem kerülhet a Szonda-lista élére. De biztosak lehetünk abban, hogy a játék nem az ő bőrére megy.