Emelkedtek az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak májusban 5,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árszintet, miközben 0,3 százalékkal voltak magasabbak az áprilisiaknál – hozta nyilvánosságra
a KSH tegnap. Az egy évre visszatekintő árakon belül
a belföldi értékesítési árak 10,1 százalékkal, a forintban mért export árai pedig 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. (MN)
Bőséges termés lesz?
A kalászosokból ebben az évben várhatóan igen jó termés lesz – mondta Makay György, a Gabonaszövetség főtitkára.
A szakember szerint búzából előreláthatólag országosan
a termés mennyisége meghaladja majd az ötmillió tonnát, míg egyéb kalászos gabonákból eléri a 2,2 millió tonnát. (MTI)
Exportorientált a magyar húsipar
A magyar húsfeldolgozás és -tartósítás az élelmiszer-ipari termelés csaknem 11 százalékát adja – mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára egy tegnapi tanácskozáson. Közölte: az élelmiszeripar 18 szakmai ágazata közül a húsipar a második helyen áll bruttó termelési értékét tekintve, amely a múlt évben mintegy 210 milliárd forintot tett ki. Utalt arra: a húsipar hagyományosan exportorientált ágazat. Tavaly az e területről kivitt áruk összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot. (MTI)
Hárman a DAM-ért
A DAM Steel Rt. értékesítésére kiírt pályázat határidejéig három pályázó jelentette be vételi szándékát. Kovács János, a felszámolócég képviseletében elmondta: a három jelentkező mindegyike magyar, közülük egy korábban is pályázott. Úgy látja, az eddigi sikertelen eladási kísérletek után van remény a DAM részbeni vagy egészében való eladására. A tegnapi közgyűlésen Miskolc Fidesz–MDF-frakciója azt indítványozta, hogy az önkormányzat éljen felterjesztési jogával, és a DAM megmentése ügyében forduljanak a miniszterelnökhöz. (J. E.)
Zelenszkij újabb fogolycserét jelentett be
