Legfőbb alapelve a jövő évi költségvetés összeállításának az igazságosság, és az, hogy több ember többet kereshessen – jelentette ki a 2005-ös büdzsé legfontosabb irányvonalairól tartott tegnapi sajtótájékoztatón Draskovics Tibor.
A takarékosabb és kisebb állam elérésének érdekében a jövő évi költségvetés tervezésénél a Pénzügyminisztérium áttér az úgynevezett nullabázisú tervezésre, amely azt jelenti, hogy a mintegy ezermilliárd forintot jelentő fejezeti előirányzatok forrásait ezentúl csak belső pályázati rendszerben, előzetes kormányzati döntések alapján tudják megkapni az egyes tárcák. A 2005-re vonatkozó tervekben Draskovics 3,5-4 százalékos gazdasági bővüléssel és mindössze kétszázalékos reálbér-emelkedéssel számol. A nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésével kapcsolatban a pénzügyminiszter kifejtette: várakozásaik szerint idén az időskorúak jövedelmének értéke két százalékkal, jövőre pedig három százalékkal növekszik.
Az államháztartás GDP-arányos hiánya az idei évre előirányzott 4,6 százalék után jövőre 4,1 százalékra csökken le – ígérte Draskovics, aki a további megszorításokat valószínűsítő hazai és nemzetközi véleményekről szólva közölte: az idei deficitcél további szigorítások nélkül is teljesíthető. A takarékos államról szólva a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a közszférában jövőre is folytatódik a létszámleépítés. Az elbocsátások mértékére vonatkozóan ugyanakkor Draskovics mindöszsze annyit közölt, hogy a fejezeteket irányító miniszterek időben tudni fogják, milyen összegű kerettel gazdálkodhatnak, ennek alapján pedig eldöntik, mekkora létszám látja majd el tárcájuk feladatait. A pénzügyminiszter arról is beszélt: az adókedvezmények szűkítésével,
az átlagkeresetűek adóztatásának mérséklésével a kormányzat a személyi jövedelemadózás igazságosabbá tételét kívánja elérni.
Az MSZP-frakció nem zárkózik el Draskovics Tibor pénzügyminiszter javaslata elől, amely szerint bizonyos jövedelem felett nem járna adókedvezmény – mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken az MTI-nek. Az MSZP-frakció kedden jelentette be, hogy az eddigi három személyi jövedelemadó-kulcs mellé egy negyediket is szükségesnek lát bevezetni, amely hatmillió forint feletti jövedelemnél 48 százalék lenne.
Kuncze Gábor SZDSZ-elnök nyílt levélben fordult Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőhöz, megerősítve: kezdeményezi a koalíciós pártok egyeztetését, közös munkacsoport létrehozását az adótörvények és a költségvetés ügyében. Az MSZP képviselőcsoportjának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy semmi akadályát nem látja a jövő heti, frakcióvezetői szintű egyeztetésnek.
Orbán Viktor megérkezett Esztergomba, hamarosan az MCC Feszten mond beszédet
