Húszéves lemaradásban Németország keleti része. A német kormány tervei szerint a keleti német tartományokban az életszínvonal 2020-ban éri el a nyugati tartományokét – jelentette ki Manfred Stolpe közlekedési miniszter a Financial Times Deutschland tegnapi számában. Stolpe hangsúlyozta: a következő hetekben felvázolja, hogy miként lehet nagyobb támogatásban részesíteni Németország keleti részének gazdaságát. Szerinte úgynevezett növekedési központokat kellene létrehozni: az autógyártás központja Délkelet-Németország, a biotechnológiáé az észak-keleti országrész, a csúcstechnikáé Drezda és környéke lenne.
Németországban júniusban 90 ezerrel, 4,25 millióra csökkent a munkanélküliek száma, szezonális kiigazítás nélkül – jelentette a Die Welt című lap, a szövetségi munkaügyi hivatal első becslésére hivatkozva. A hivatal jövő héten ismerteti adatait. Az idei statisztikákban nem szerepel az a 80 ezer állástalan, aki átképzési programon van. Németországban, szezonális kiigazítással az előző hónapban, azaz májusban a negyedik egymást követő hónapban nőtt a munkanélküliek száma, további kilencezerrel, 4,374 millióra. A növekedés, amely a legkisebb volt január óta, Nyugat-Németországra jutott, az ország keleti részében változatlan volt a foglalkoztatás – jelentette az MTI.
Zelenszkij újabb fogolycserét jelentett be
