Sem kormányfői, sem a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről nem hajlandó lemondani Adrian Nastase. A román miniszterelnök tegnap hosszú ideje húzódó találgatásoknak vetett véget azzal, hogy közölte: kabinetje és pártja élén egyaránt folytatni kívánja a munkát. A tévécsatornák által élőben közvetített bejelentésekor Nastase elismerte, lényeges véleménykülönbség van közte és Ion Iliescu államfő között a kormányzati munkát és a reformok végrehajtását illetően, ám csütörtök reggeli négyszemközti megbeszélésükön pontról pontra átbeszélték a kényes kérdéseket. Beismerte azt is, hogy a helyhatósági választásokon az ellenzékkel szemben elszenvedett vereség nyomán komolyan fontolóra vette a PSD éléről való távozását.
Nastase elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a kormánypárt nagyon kevés vesztes területi elnöke mondott le tisztségéről, a választási kudarc miatt pedig elődje, Iliescu államfő egyértelműen a jelenlegi vezetőt tette felelőssé. A miniszterelnök egyértelművé tette azt is, hogy kormányán és pártján belül radikális változásokat tervez, és élesen szét kívánja választani a kormányzati munkát a pártbelitől. „Úgy vélem, az európai uniós csatlakozásunk megkövetelte reform végrehajtásának kellős közepén nem hagyhatom faképnél a csapatot” – zárta szavait a román kormányfő.
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
