Kettéhasadt a föld

Hírösszefoglaló
2004. 07. 02. 16:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy tűzoltó meghalt, miután csaknem két kilométeres hoszszúságban megnyílt a föld a mexikói Guadalajara külvárosi negyedei közelében – adta hírül a Billings Gazette. Az észak-amerikai ország déli felében, gyéren lakott, mezőgazdasági művelésben lévő területen bekövetkezett jelenségnek geológiai magyarázata van: a hasadék egy tektonikai törésvonal mentén keletkezett. A helyenként öt méter széles repedéshez a tűzoltók mentek ki, hogy körülzárják kordonokkal a veszélyessé vált területet. A baleset akkor következett be, amikor a szakemberek a hasadék szélére álltak; négyen estek a mélybe, ahol hét méteres zuhanás után akadtak fönn. Hárman megsérültek, egyiküket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Negyedik társukat holtan találták meg a tűzoltók. A környéken huszonöt családot kiköltöztettek otthonaikból, attól tartva, hogy a föld tovább hasad.
Az észak-olaszországi Dolomitokban tegnap az erózió miatt leomlott egy 80 méter magas sziklaképződmény. Néhány héten belül ez volt a második ilyen eset – jelentette az ANSA hírügynökség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.