Nyilvánosságra hozta tegnap a Tokodi Üveggyár Kft. vezetése a csődegyezségi tárgyalásokról szóló jelentését. Ebből kiderül, hogy még akkor is utcára kerül 120 dolgozó, ha a hitelezők elfogadják a vezetőség ajánlatát, s beleegyeznek a vállalat eladásába. A tulajdonosok májusban egyeztetést folytattak a legnagyobb hitelezőkkel, viszont az újraindításhoz szükséges hiteleket nem sikerült biztosítani. Ezért felszámolási eljárás indult a Tokodi Üveggyár leányvállalata, a WEB’3 Kft. ellen, s felmondtak a 320 dolgozónak.
Bodáné Cser Erzsébet vezérigazgató korábban azzal indokolta a gyárbezárást, hogy a cég tervezett beruházásait a környezetvédelmi hatóságok sokszoros határidő-túllépése miatt nem tudta megkezdeni. A társaság ezért bírósághoz fordult, s a felmerült károk megtérítésére csaknem másfél milliárd forintot követel az államigazgatási szervektől. Az üveggyár vezetése több alkalommal is megkísérelte elérni a peren kívüli egyezséget, illetve a közvetítői eljárás lefolytatását – eddig eredménytelenül. Sőt a minisztériumot időhúzással is vádolják, mivel az annak ellenére, hogy március 26-án átvette a per dokumentumait, csak a kitűzött tárgyalás napján (május 11-én) adta át ellenkérelmét, ezzel meghiúsítva az ügy érdemi tárgyalását. A bíróság az új tárgyalási időpontot szeptember 16-ra tűzte ki. A cég iránt jelenleg egy külföldi vevő érdeklődik, aki az 540 millió forintos jegyzett tőkéjű Tokodi Üveggyár Kft. eszközeire 400 millió forintos összesített ajánlatott tett. Az ajánlat a gyár újraindítását, és 200 fő foglalkoztatását biztosítaná. A hitelezők július 14-én dönthetnek a vételi ajánlatról.
Zelenszkij újabb fogolycserét jelentett be
