Az első fél évben erőteljesen javította eredményét a Generali Vienna-Gruppe. A szokásos üzleti tevékenység eredménye 63 millió euró lett az előző évei 19,3 millió után, és ezzel meghaladta a tavalyi teljes évi 42,1 milliós eredményt is. A kombinált ráta (a kárkifizetések és a költségek együttes aránya a bevételhez képest) 95,4 százalékról 91 százalékra javult. (MTI)
Az orosz kormány a Lukoil holdingban fennmaradt 7,59 százalékos részesedését 1,928 milliárd dollárért kívánja értékesíteni, ami azt jelenti, hogy az olajipari cégért részvényenként 29,8 dollárt, vagyis a szerdai 28,1 dolláros záróárfolyamhoz képest 6 százalékos felárat kérne. (eBroker. hu)
A német üzleti bizalom Ifo-mutatója augusztusra 95,3 pontra került a júliusi 95,6 pontról. Az előzetes várakozás 95,1 pont volt, ennél a mutató jobb lett. Az Ifo bizalmi indexének részmutatói közül növekedett a jelen gazdasági helyzet megítélését kifejező adat: augusztusra 94,7 pontra emelkedett a júliusi 94,1 pontról. Ugyanakkor az elemzők által becsültnél jobban csökkent az üzleti várakozásokkal kapcsolatos részmutató, a júliusi 97,1 pontról 96 pontra. (MTI–Eco)
A Mitsubishi Motors tegnap bejelentette, hogy lazít a DaimlerChryslerrel való pénzügyi együttműködésén. Ennek eredményeként a Daimler teljesen kivonul a Mitsubishi disztribúciójából, és a közös platformok használatának kérdése is lekerült a napirendről. (Reuters)
Az év első fél évében 22 százalékkal nőtt az eladott Volvo teherautók száma – közölte tegnap a cég. A növekedést leginkább az Észak-Amerikában meglódult eladások gerjesztették. Január–júliusban a Volvo összesen 105,5 ezer teherautót adott el, szemben az egy évvel korábbi 86,1 ezerrel. (Reuters)
A tervezett 5,6 milliárd forint adózott eredményt meghaladó profitot vár a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) az eddigi eredmények alapján – mondta Pataki Sándor, az FHB ügyvezető igazgatója. Az FHB tőkemegfelelési mutatója az év végén várhatóan 13,2 százalék lesz, míg tavaly 10,8 százalék volt. (MTI–Eco)
Óriási pofon – Neymar sírva hagyta el a pályát + videó
