Bárándy Péter igazságügy-miniszter a gyülekezési törvény módosítását javasolja azért, hogy a Magyar Jövő Csoporthoz hasonló szervezetek a jövőben ne tarthassanak alkotmányellenes célokkal szervezett tüntetést. A tárcavezető a köztévé reggeli műsorában kifejtette: jelenleg nincs tisztességes jogi eszköz arra, hogy betiltsák a hungaristák demonstrációját, és mint fogalmazott, olyan „sumák” módszerek, mint a közlekedés ellehetetlenítése, nem méltók a jogállamisághoz, ezért lenne szükséges a vonatkozó jogszabály módosítása, aminek tervezete már elkészült a tárcánál.
Azt is elmondta: kevés reményt lát arra, hogy politikai egyetértés születik a gyülekezési törvény megváltoztatásáról, amihez a képviselők kétharmados támogatása szükséges.
Ismeretes, hogy a kormányváltás óta számos, az alkotmányba nem ütköző céllal szervezett tüntetést tiltott be a rendőrség az igazságügy-miniszter által említett „sumák” módon. Ugyanakkor korábban Bárándy Péter a rendőri fellépések után nem szállt síkra a „jogállamiság védelmében”.
Kitüntette az Oroszország oldalán harcoló katonákat Kim Dzsong Un
