Club Aliga:ki segít vevőt találni?

Erdősi Csaba
2004. 09. 08. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra sem tudni, melyik cég adhat tanácsot a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) a Club Aliga eladásában. A KVI azért írt ki pályázatot, mert egy tapasztalt és nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező cég segítségét várja az egykori pártüdülő minél kedvezőbb privatizálásához. A pályázatra egyetlen vállalkozás jelentkezett. A vagyonkezelő úgy tervezte, a cég nevét és az esetleges megállapodást augusztus 25-én nyilvánosságra hozza, ám ez nem történt meg.
A KVI honlapján legalábbis nincs nyoma annak, hogy döntöttek volna, sőt magát a pályázati kiírást is kitörölték az archívumból. A szervezet vagyonkezelési ügyekkel foglalkozó munkatársa a csúszás kapcsán korábbi érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy tovább vizsgálják a beérkezett pályázatot.
Szakértők szerint nem elképzelhetetlen, hogy a döntést a politika is nehezíti. A Club Aliga tulajdonosa, az egészségügyi tárca ugyanis menet közben miniszteri biztost is kinevezett a nyaraló élére, méghozzá Fabriczki András személyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.