Drogüzlettel vádolták meg Sorost

Hírösszefoglaló
2004. 09. 17. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soros György bepanaszolta az amerikai képviselőház republikánus párti elnökét, Dennis Hastertet a ház etikai bizottságánál azért a becsületsértő megjegyzéséért, amely szerint a milliárdos üzletember illegális kábítószercsempész szervezetektől pénzt kaphatott. A magyar származású, 73 éves pénzmágnás a bizottság vezetőihez írt levelében leszögezte, hogy a közbeszédben nincs helye az olyan rágalmaknak, amelyek szerint egy amerikai állampolgár drogkartellekkel paktál, és még bűnözésből eredő pénzt is kaphat tőlük. Dennis Hastert a Fox News televíziónak augusztus végén nyilatkozva Soros György vagyonának az eredetét firtatta. „Nem tudom, Soros György honnan szerzi pénzét. Nem tudom, honnan, a tengerentúlról vagy kábítószer-kereskedő csoportoktól vagy honnan máshonnan.” Hastert később úgy magyarázta szavait, hogy ő azokról a csoportokról beszélt, akiket Soros – a marihuána legalizálásának híve – pénzzel támogat. Soros György ezt a magyarázatot nem fogadta el, és az ügy kivizsgálására kérte a képviselőház etikai bizottságát.
Soros az utóbbi időben főként politikai tevékenységével került a figyelem középpontjába. A milliárdos üzletember és családja ugyanis eddig több mint 15 millió dollárt költött a jelenlegi amerikai elnök, George W. Bush megbuktatását célzó kampányra. Soros György a minap kijelentette, a demokrata jelölt, John Kerry minden bizonnyal megnyeri az elnökválasztást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.