Nem sérti a gyülekezési jogot, ezért tudomásul vette a BRFK a Magyar Jövő Csoport (MJCS) 2004. október 15-re, a budapesti Terror Háza Múzeum elé bejelentett demonstrációját, és azonosan döntött egy másik szervezetnek szintén az Andrássy úti helyszínre benyújtott értesítéséről – mondta el lapunknak a rendőrség sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint a szervezők ma egyeztetnek a BRFK illetékesével a terület- és időmegosztásról. A Hűség napja néven hirdetett MJCS-rendezvényen a szervezet Szálasi Ferencről és a nevéhez fűződő nyilaskeresztes pártról, míg az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció a nyilasterror áldozatairól emlékezne meg a múzeum előtt.
A BRFK szerint hiányos a törvényi rendelkezés, mert a jogszabály nem tér ki az önkényuralmi jelképek módosított változatainak tilalmára. Az MJCS a nyilaskeresztes jelképhez hasonló szimbólummal hirdette meg a rendezvényt, a Szálasi Ferenc hatalomátvételének 60. évfordulóján tartandó koszorúzást a múzeum elé, amely a hungarista mozgalom székháza volt.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?