Emelkedéssel zárt a BUX

Dénes Zoltán
2004. 09. 07. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős nyereséggel fejezte be a napot a kora reggel záró tokiói értéktőzsde a kedvező japán konjunktúraadatok hatására. A japán kormány által közzétett adatok szerint az első üzleti negyedévben a japán cégek tőkebefektetései – a pénzügyi szektorban lévő befektetéseket nem számolva – 10,7 százalékkal 74 milliárd euró értéknek megfelelő összegre nőttek az előző év azonos időszakához képest. A befektetők arra számítanak, hogy a japán vezetés emelni fogja az idei évre vonatkozó növekedési prognózisát is. A 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója hétfőn 221,88 pontos, azaz 2,01 százalékos növekedés után 11 244,37 ponton zárt.
Emelkedni kezdtek tegnap az európai tőzsdék indexei is, elsősorban a technológiai papíroknak köszönhetően, de a csökkenő olajár is hatással volt az árakra. Az STMicroelectronics-részvények Franciaországban 1,5, Olaszországban pedig 1,1 százalékot erősödtek, miután a cég elnöke szombaton bejelentette, hogy az Intel profit warningja után sem áll szándékukban változtatni a cég idei prognózisán. Az Intel bejelentését nem látom egy drámának, ez az ő problémájuk – jelentette ki Pasquale Pistorio. A technológiai papírokkal együtt a Telekom-részvényeknél is kis korrekció valósult meg. A londoni tőzsde befektetőit lehangolta a William Hill konszern bejelentése, amely szerint az augusztus 24-gyel záruló negyedévben bevételei csupán 8 százalékkal emelkedtek az előző időszakban elért 18 százalékkal szemben. A Budapesti Értéktőzsde zárásakor a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek felfelé tartottak: a londoni FTSE 0,3, a párizsi CAC-30 0,4, a DAX-30 pedig több mint 0,5 százalékos erősödést mutatott. Az Egyesült Államokban a munka ünnepe (Labor Day) miatt tegnap zárva tartottak a börzék.
A Deák Ferenc utcában nehezen indult a kereskedés, ám a kezdeti gyengélkedés után felfelé haladt a BUX index, s a napot 1,03 százalékos emelkedés után 12 357 ponton zárta 5,9 milliárd forint forgalom mellett. Az index újabb meglódulását leginkább a gázüzletág eladását bejelentő Mol és az ismét rekordértéken záró OTP-papírok segítették. A kiskapitalizációjú részvények közül – a BorsodChem bejelentései miatt – szárnyra kaptak a TVK és az Econet papírjai. Az utóbbit az a hír emelte az érdeklődés középpontjába, amely szerint a cég hamarosan bejelenti újabb akvizícióját a média területén, ami minden eddiginél nagyobb. Az Econet több mint 66 milliós forgalom mellett a napot 9,8, a TVK pedig 219 milliós forgalom után 1,8 százalékos emelkedéssel zárta. A blue chipek vegyesen zártak: a Richter és a Matáv árfolyama nem változott, az OTP 2,26, a Mol pedig 1,41 százalékkal erősödött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.