Orvosról rosszat írni évtizedekig égbekiáltó vétségnek számított. Szabályszegés, műhiba nem létezett. Azok a betegek, akik orvosi gondatlanságból távoztak a másvilágra, nem is léteztek, de ha igen, akkor izgága, műveletlen hozzátartozók akarták meghurcolni a drága Tanár urat, aki általában szent volt és sérthetetlen. Még akkor is, ha a segédorvosnak kellett altatásban a hasi vágásokat végeznie, mert a Tanár úr képtelen egyenes vonalú metszéseket ejteni betegei hasán. Nem létezett olyan, hogy az orvos rossz modorú, flegma, hogy amikor nyilvánvalóan vétkezett, nem állt oda a család elé őszintén bevallva: tehetségtelen vagyok, hibáztam, bocsánat. Ilyen nem létezett, olyan sem, hogy az alkalmatlan szülész végigturnézta az országot, halottakat és agykárosodott csecsemőket hagyva maga után, de mindent elnéztek neki, mert orvosdinasztia tagja. Ezt a túlfűtött újságírói képzelet és azok a hülyék találták ki, akik túlélték az ilyesfajta orvosi ámokfutást.
n
Kellett valami, hogy ez változzon. És amióta az orvosi kamara vezetői székében olyan személy ül, aki sem a miniszternek, sem annak államtitkárának nem tetszik, azaz nem vérbalos MSZP-katona, azóta új szelek fújdogálnak az egészségügy környékén. Azóta a magyar nyilvánosság levetkőzte szemérmességét, és elfelejtette a „szent emberek hivatástudattal végzik gyógyító munkájukat” évtizedekig kárpált jelszavát. Egyszerre kiderült, hogy az orvosok hálapénzt fogadnak el. Gondolták volna? Hálapénzt! Olyan megrendülést okozva ezzel a miniszternek, hogy azonnal intézkedett állásfoglalásért, hogy mikor büntethető, előtte vagy utána, a provokált vagy a spontán az elfogadott. A nép hüledezett: hálapénz volt, van és lesz, mindaddig, amíg az orvos közalkalmazottként a csatornatisztítóval keres egy szinten. Aztán nagy csend. Nem addig a! Jött a szegedi botrány, elcserélt leletek, tévedésből operált beteg. Skandalum. Főképp, hogy egy hervadó médianagyság feleségének hozzátartozójáról volt szó. Mit lehet tudni? Hogy hány elcserélt lelet, felcserélt beteg, hanyag kezelés esett meg az elmúlt években, azt fedje a feledés. Elég, ha azt idézzük, amikor a mosdóba kapaszkodó kismamából a kőre zuhant ki csecsemője, mert nem érdekelt senkit a kezében lévő papír, amin közölték, hogy nehezen tágul, de amikor igen, akkor azonnal jön a baba.
Talán nem kellett volna Szegeden sztrájkolniuk az orvosoknak. Akkor nem jelennének meg sorozatok a mamáról, akiért estig nem jön a mentő, a baleseti sebészet trehányságáról, hogy pfuj, bizonyos orvosok képesek visszaélni a helyzetükkel, mankót és kerekes széket írnak fel akár még a falu kutyáinak is.
És hát a legújabb „műbalhé”, hogy bizonyos gyógyszergyárak lefizetik az orvosokat, készítményeiket preferálandó. Ezen annyira megdöbbentek a minisztérium felső vezetői, hogy azóta sem térnek magukhoz. Ilyen megtörténhet? Hogy orvosokat nagy gyógyszergyárak konferenciára visznek, ahol tíz nap a tengerparti pihenés és két nap a konferencia? Hihetetlen! Hogy komoly ajándékok cserélnek gazdát bizonyos készítmények favorizálásáért? Elképzelhetetlen. Minek? Ahol az orvosok, hála Medgyessynek, betegre keresik magukat. Egy osztályvezető főorvos már havi százhatvanezer nettót is hazavihet. Egy ismert tévésztár a minap nyilatkozta, hogy százezer forintot áldoz egy hétköznapi ancugra, de fellépőruháinak ára a csillagos ég.
origo.hu
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
