Hidegfront a búzapiacon

Nagy Ottó
2004. 09. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kissé szilárdultak a kenyérgabona jegyzései az észak-amerikai területen, míg Európában tartottak, a hét végére pedig lanyhultak az árak a 36. héten. Az amerikai területeken kezdetben a kukoricaerősödés húzta fel a búza árszintjét, majd az élénkülő kereslet adott támaszt az áraknak. Az európai jegyzések csak nehezen mozdultak ki a korábbi árszintről, mivel a nagy termésvárakozások ellenére minőségi romlásról szóltak a jelentések. Végül megtörte a tartózkodást, hogy a brit területeken is kedvezőre fordult az idő, megszűnt az erős esőzés és folytatódhatott a betakarítás. Németország első hivatalos előrejelzésében búzatermését 25 millió tonnára becsülte a tavalyi 19,3 millió tonnával szemben.
A héten a takarmánykukorica-jegyzések emelkedése volt a meghatározó a gabonapiacon. Ezt elsősorban technikai tényezők váltották ki, azaz a befektetési alapok vásárlásai, de hozzájárultak azok a félelmek is, amelyeknek az észak-amerikai termelők adtak hangot, miután az előrejelzések néhány termőterületre fagyokat jeleztek. Bizonytalanságot okoznak az északi féltekén a Frances nevű hurrikán még be nem látható hatásai is. Európában az árak vegyesen alakultak, a szárazra fordult időjárás kedvezett a kukorica kissé elmaradott érésének, de az előrejelzők már egy következő hideghullám érkezését jósolták.
Az Agrograin Rt. elemzése szerint a gabonapiacok továbbra is igen érzékenyen fognak reagálni az időjárási és keresleti hírekre. A búzabetakarítás utáni minőségi és forgalmi hírek alakítják az árakat, ami a közeli időszakra ingadozó árszintet valószínűsít.
A szójadarapiacon az átmeneti fagytól való félelem után az árak csökkenő irányba változtak. A piacon kétféle árhatás volt: egyfelől Brazília a saját szezonjában kifelé halad, vagyis készletei nagy részét már értékesítette. Ennek megfelelően a brazil árszint 10-15 dollárral emelkedett. Ezzel szemben lassan elindul az USA északi területein a szójabab betakarítása, ahol a nagy termés miatti várakozás tartja alacsonyan az árakat. A piaci szereplők a fogyasztás alakulására figyelnek, mivel az lesz meghatározó tényező a következő időszakban.
A Budapesti Árutőzsdén (BÁT) a 36. héten mintegy 24 százalékkal több üzletet kötöttek, mint egy héttel korábban, miközben a jegyzések folyamatosan estek, s – a takarmánybúzát kivéve – alacsonyabban zártak az elmúlt heti szintnél. Összesen 293 kontraktusnyi üzlet született, 906 millió forint értékben. Az emelkedés ellenére a búzapiacon mintegy ötödével volt kisebb a forgalom, a 73 kontraktusnyi kötést a közeli határidőkre csökkenő tendencia kísérte. A következő évi lejáratok árai tartottak maradtak. A takarmánykukorica-szekcióban 32 százalékkal több üzlet született, mint múlt héten: 102 kontraktusra kötöttek megállapodást a kereskedők. A jegyzések a hét elejei tartott szintből a hét utolsó harmadában csökkenőre váltottak. A napraforgómag piacán 79 kontraktusra nőtt a forgalom a múlt heti 35-ről. Az árak a pénteki zárónapig tartottak voltak, ekkor viszont minden határidőre estek.
Mondhatni, hogy szokásos hétfő reggeli hangulatukhoz hasonlóan álmosan kezdték a múlt heti (37.) kereskedést a búzajegyzések. Mintha mi sem történt volna, s ez így is volt, nem mozdultak semerre. Kedden azonban enyhe és erősebb növekedéscsökkenés és stagnálás történt, míg szerdán már minden határidő jelentősen veszített értékéből. A decemberi ára 400 forinttal, 22 800 forintra, a jövő márciusi 200 forinttal, 24 300 forintra, a jövő májusi pedig 100 forinttal, 24 600 forintra esett. Csütörtökön csak a jövő évi augusztusi jegyzés változott, száz forint mínuszt elkönyvelve. Pénteken a búza decemberi ára 280 forinttal, 23 080 forintra emelkedett, jövő augusztusra és szeptemberre viszont 200, illetve 100 forinttal mérséklődött a jegyzés.
Az összes idei jegyzésének gyengülésével kezdett a múlt heti kereskedésnek a takarmánykukorica, többi határideje azonban nem változott. A tendencia a stagnáló novemberi jegyzést kivéve egy nappal később megismétlődött. Szerdán ugyancsak ez a folyamat volt jellemző a kukoricapiacra, de már élesebben, mert például a novemberi ára 600 forinttal, 21 400 forintra csökkent. A hét második felében megfordult a trend, nőttek, illetve stagnáltak a tengeri elszámolóárai. Pénteken minden lejáratra drágult a kukorica: decemberre 460 forinttal 22 460 forintra nőtt az ára, a többi határidő árfolyama 300 forinttal emelkedett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.