Kétszer négy évre tervez a Fidesz

Kis Ferenc
2004. 09. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első alkalommal tanácskozott tegnap a Polgári kormányzás 2006 védnöki testülete a Fidesz választási programjának és kormányzati szerepvállalásának előkészítéséről. Navracsics Tibor, a testület vezetője elmondta: stratégiai kutatásokat végeznek többek között a gazdaságpolitika, az egészségügy területén, és politikatudományi elemzéseket is készítenek. A védnöki testület tagjai az Orbán-kormány miniszterei közül Matolcsy György, Mikola István, Pálinkás József, Stumpf István, Martonyi János és Harrach Péter, valamint Balog Zoltán, az Orbán-kabinet egyház-politikai főtanácsadója, továbbá Lánczi András filozófus és Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Az alakuló ülésen jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Navracsics Tibor kijelentette: legalább két ciklusra tervezik a kormányzati felkészülést. Arról is szólt, hogy a Fidesz várhatóan nem a jelenlegi kormányzati rendszerben kíván majd dolgozni. Elmondta, hogy a párt, a frakció és a védnöki testület munkájának öszszehangolója, illetve politikai felelőse Orbán Viktor.

Interjú Navracsics Tiborral a 4. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.