Naprendszeren kívüli bolygót láttak Chilében

MTI
2004. 09. 14. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európai csillagászok azt állítják: végre megpillantották és lefényképezték az első naprendszeren kívüli bolygót. A tudóscsoport a Chilében lévő Paranal obszervatórium óriástávcsövével látta meg az égitestet, és ha állítása igazolást nyer, az fontos mérföldkő lesz a csillagászat történetében. Eddig ugyan már több mint 120 naprendszeren túli bolygóról – tudományos nevükön exobolygóról – van tudomásunk, de ezek közül még egyiket sem látta senki. Létüket közvetett módszerekkel mutatták ki. Az egyik eljárás szerint az adott exobolygónak a központi csillagára, azaz napjára gyakorolt gravitációs hatása nyomán lehet következtetni a planéta meglétére. A bolygók ugyan nagyon csekély mértékben hatnak a napjuk mozgására, érzékeny műszerekkel ez kimutatható. A másik módszer abból indul ki, hogy egyes csillagok periodikusan veszítenek valamennyit fényükből. Ennek – mutatnak rá a csillagászok – csakis az lehet az oka, hogy egy másik égitest rendszeresen elvonul a csillag korongja előtt, és betakarja a fényének egy parányi részét, tehát a vizsgálat alá vont csillagnak van vagy vannak égi kísérői. Az európai szakemberek most arról számoltak be, hogy az infravörösben látó távcsövön keresztül egy tőlünk 230 fényévre lévő csillag előtt feltűnt egy halvány vörös pont, amelyet a 2M1207 számon katalógusba vett csillag bolygójaként határoztak meg. Ez a csillag barnatörpe, ami azt jelenti, hogy valójában még nem is egészen csillag, mert tömege nem akkora, hogy annak összeroppanása következtében beinduljanak benne a termonukleáris folyamatok. A kora nyolcmillió év.
Összehasonlításul: a mi Napunk több mint 4,5 milliárd esztendős. A 2M1207 tömege negyvenkettede a Napénak. A látni vélt bolygó mintegy ötször nagyobb a mi Jupiterünknél, ötvenötször távolabb kering anyacsillagától, mint a Föld a Naptól, s felszínén ezer Celsius-fokos lehet a hőmérséklet.
A felfedezés világszenzáció lehet, mindazonáltal több szakember is felhívta a figyelmet a tévedés lehetőségére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.