Röviden

–
2004. 09. 17. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Eőry István mesteredző (Budapest): A Kőszegi Regionális Gyógyterápiás Uszoda 2000-ben kezdett üzemelni. Mi, a gyógyúszással foglalkozó szakemberek nagy örömmel fogadtuk a lehetőséget. Kőszeg csodálatos helyszín és szívesen szerveztük ide – az uszodai lehetőséget figyelembe véve – terápiás táborainkat is. Nagy dolog, hogy amikor köztudott, hogy Magyarországon milyen kevés a fedett uszoda, a gyógyúszóknak is lehetett egy fedett uszodai bázisa. A helyszínen viszont azt tapasztaltuk, hogy a kivitelezés elég gyatra. Az új létesítmény öltözőinek falán mellmagasságig salétromosodtak a falak, a fa felületek gombásodni kezdtek. A gyógyúszóversenyek idején a nyári napsütésben a sátor alatti belső tér szinte tűrhetetlenül meleg volt. Majd azon döbbentem meg, amikor értesítést kaptam, hogy nem szervezhetünk nyári terápiás tábort. Az uszodát nem használhatjuk, mert az 2004. július 14-én bezárt. Végtelenül szomorú lettem. Sajnálom magunkat, a gyógyúszó gyerekeket és az országot. Én a gyerekek érdekében szólok és azért, hogy az uszoda eredeti céljait megvalósítva tovább üzemeljen.
n
Zubor Kata (Tiszagyenda): Többször hallottam már, hogy a jövő háborúi nem az olajért vagy a területekért folynak majd, hanem a tiszta ivóvíz fog az érdekek középpontjában állni. Nehezen hihetőnek tűnt számomra ez a dolog, bár egyetemi éveim alatt még tanultam is róla, hogy Afrika egyes részein már ma is ez a helyzet. Érthető tehát a háborúskodás, ha a vándorlók a törzsfőnök vizéből szeretnék megitatni állataikat. Az órákon még igen távol állt tőlem ez a probléma, mondván: ez Afrika – egy egészen más világ… A dorogi vízszennyezés itt, Esztergomban ért. Ami addig oly természetes volt – hogy tiszta, egészséges víz folyik a csapokból –, mára a múlté. Ezután hiába fogják azt mondani a hatóságok, hogy iható, egészséges a csapvíz, nem iszom belőle. Elveszett a bizalom. Sőt, azt is megkérdőjelezem, hogy a boltokban árult, palackozott ásványvizek tiszták és egészségesek. Az egészben csak azt tartom szomorúnak, hogy mindezt mi, saját magunk tettük/teszszük, saját magunk ellen. Hamarosan már nem lesz mit szennyezni, sőt nem lesz mit inni, hiába akkor a pénz, egészséget senki nem vehet. Akkor jöhetnek a háborúk?
n
Jánosi Péter (Parádsasvár): Gyurcsány úr mond mindent, átgondolás nélkül. Jólét van, ami az ő főtanácsnoki munkájának köszönhető, hiszen a kormány mindent teljesített, és növeli a jólétet. Aztán, mint a papagáj, azt mondja, hülyeséget beszéltem, nincs jólét, csak és csupán együtt van az országban minden, a jó, a rossz, a gazdagság, a szegénység és igen sok az „öregecskedő” hölgy, akiket le kell cserélni (az ominózus kijelentés ellen tizenkét női egyesület, mozgalom, illetve szervezet a sajtóban egész oldalas hirdetésben tiltakozott – a szerk.). Beszéli a sok zöldséget, hetet-havat összehord, kábít, fenyeget (a Fidesz nem létező „kettős hatalmával”), fegyelmez, kioktat (Mária országáról) és visszavon. Ezt hívják hablatyolásnak. Nos, van egy politikai posztjain megbukott miniszterünk, aki mint a papagáj, hirdeti majd a jólétet, s mint lecserélt politikus, ő is bizarr cserékre biztatja alattvalóit.

Lipák Ottó (Abony): Lemondásra kényszerült a „nemzeti közép”, a „jóléti rendszerváltás”, az „Egyetértésben a nemzettel” című kormányprogram és hasonló populáris címszavak kormányfője. Gyurcsány Ferenc pedig éppen azt a pozíciót tette magáévá, amivel a szocialisták Orbán Viktort vádolják. Teljhatalmú pártdiktátor lett a többszörös milliárdosból, révbe ért a rokoni szálak embere. A nemzet meg van áldva miniszterelnökökkel. 2002-ben kapott egy nehezen beszélő, hebegő-habogó, bár kétségkívül irányítható egykori állambiztonsági tisztet, most meg itt van ez a semmitmondó körmondatokkal előrukkoló, bukott miniszter. Elképzelhető, hogy minden ellentétes híresztelés dacára Gyurcsány még a pártelnöki posztot is megszerzi. Beszabadult a pártba a milliárdos nagytőke, és rövid idő alatt felszínre hozta, mennyire igaz a szocialistákra a pénz beszél, kutya ugat mondás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.