Törvényes somogyi
önkormányzatok
A somogyi önkormányzatok alapvetően törvényesen működnek, kirívó törvénysértés nem fordult elő, döntő többségük teljesíti az önkormányzati
törvényben megfogalmazott feladatait – áll a Somogy
Megyei Közigazgatási Hivatal felmérésében. (MTI)
Akadálymentesítés:
vizsgálat indul
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet országos vizsgálatot indít annak feltérképezésére, hogy
a középületetek és munkahelyek akadálymenetesítésének késlekedése milyen hatással van a fogyatékkal élőkre és a hozzátartozókra. A vonatkozó törvény szerint 2005. január
1-jéig kellene elvégezni az akadálymentesítést. (MTI)
Problémás
EP-képviselők
Jogi és technikai jellegű kérdéseket is felvet a magyar európai parlamenti (EP) képviselők részvétele az Országgyűlés bizottsági ülésein – vélik a bizottsági elnökök. Az érintettek zárt üléseken való részvétele nemzetbiztonsági, illetve
alkotmányossági problémákat jelenthet, ugyanis az EP-képviselők több jogosítvánnyal rendelkeznek, mint a magyar parlament tagjai. (MTI)
Reorganizáció
a köztévében
A Magyar Televízió menedzsmentje benyújtotta a közszolgálati médium reorganizációs tervét a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének. Az új gazdálkodási, szervezeti modell és műsorstruktúra a másfél éves reorganizációs folyamat végeredménye lesz, így jelenleg nem mondható meg, hogy az MTV mekkora létszámmal működhet majd
a folyamat végére. (MTI)
Tárgyalás a katolikus
sajtó helyzetéről
A katolikus sajtó helyzete is a főbb napirendi pontok között szerepel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ma kezdődő őszi rendes ülésén. A témák között szerepel a májusi mariazelli közép-európai katolikus találkozó értékelése, a krakkói magyar kápolna október 9-i felszentelésének előkészületeiről szóló beszámoló és a 2003. évi személyi jövedelemadó
egyszázalékos felajánlásai eredményének elemzése. (MTI)
Bírált parkolási
rendelettervezet
A Levegő Munkacsoport elkészítette észrevételeit a fővárosi önkormányzat új parkolási rendelettervezetével kapcsolatban. Szerintük a parkolási díjakért cserébe nem jár további ellenszolgáltatás, az így keletkező többletbevételeket pedig nem új parkolóhelyek kialakítására, hanem a tömegközlekedés javítására és a közterületek felújítására kell fordítani. (MTI)
Igen a balástyai
csomópontra
Az Országgyűlés a kormány álláspontjával szemben megszavazta a balástyai csomópont megépítésére vonatkozó javaslatot az M5-ös autópálya koncessziós szerződésének módosításának részeként. A parlament a beruházás mellett felkéri a kormányt arra is, gondoskodjon egyes hidak természetvédelmi okból történő áttervezéséről
és a rendelkezésre állási díj
összegének pótlásáról. (MN)

Peking, Moszkva, Teherán és az éhező Európa